Újra és újra látni kell. Valahogy így tudnám leírni azt a csodát, ami évről-évre megismétlődik a sumonyi halastavaknál. Nyár végén, ősz elején a délre húzó füst fecskék hatalmas csapatba verődve, az itt elterülő nádasban éjszakáznak.
Estefelé, napnyugta körül sorra érkeznek a tavak fölé a fecskecsapatok, és néhány perc leforgása alatt felhővé duzzad a megszámlálhatatlan madár.
Hirtelen a fecskék hangjától lesz hangos a környék. Majd talán valami parancsszóra, mint megannyi szárnyas kő, úgy zuhannak be egymás után a nádasba, az ember feje mellett húznak el a madarak.
Zsizseg, zsong a nádas a sok fecskétől. A háttér pedig a naplemente miatt vörösen izzik. Aztán történik még valami. Kabasólyom tűnik fel. Villámgyorsan húz a nádas fölött. A fecskékre pályázik. Nem csoda, a fél millió fecske terített asztal számára.
Nehéz ezt mind úgy képekbe önteni, hogy érezhető legyen a varázslat. E néhány részlet azért talán enged egy kis bepillantást.
Még megboldogult madarászkoromban, kamaszként voltam párszor a sumonyi táborban, van vagy 25 éve is, de a fecskék esti behúzására én is emlékszem. Tényleg fantasztikus élmény volt!
VálaszTörlésSzia Robi!
TörlésSzerencsére akkor van, ami nem változik. :)
Nekem a szám is tátva maradt, pedig én sem először láttam...