Egy szürke nap

Újabb sasos kalandok reményében gubbasztottam a sötét kunyhóban. Mondanom sem kell, hogy az itt eltöltött legutóbbi les eseményei hosszú időre meghatározóak lesznek, és persze jó volna megint átélni az izgalmas perceket a nagy madarak társaságában. Az élmények újra és újra lefutottak előttem, amíg a reggelre vártam. A csillagos égbolt szép hajnalt ígért, de ahogy telt az idő egyre világosabbá vált, hogy ezen a reggelen semmilyen napkelte nem lesz, legalábbis látható formában. Pirkadatra masszív köd ült rá a rétre. A szénabálára érkező ölyv mögött is egybefolyt a szürke háttér.

A szokásos forgalom a megszokott résztvevőkkel azért szépen kialakult, de említésre méltó esemény nem nagyon történt. A szarkák, varjak tették a dolgukat, a két ölyv meg szokatlanul nyugodtan tömte a begyét egymás mellett. Se fény, se esemény, se sas. 

Az etetőtérre beröppenő varjakkal múlattam az időt. Gondoltam, ha már ennyire nincs fény, akkor fokozzuk a dolgokat. Ha másra nem is, a művészkedésre tökéletes az időjárás. :)

Így utólag végiggondolva, az események alakulása nagyon hasonlít az egy évvel ezelőttire. Ha így van, akkor esélyes, hogy vége a sasolásnak. Meglátjuk...

Október végén

Macskabagoly huhogása kíséri a lépteimet, a leskunyhó felé tartok. Nem kell sietnem, október vége felé már elég későn kel a nap. Lámpát sem használok, szép lassan ballagok a sötétben derengő ösvényen. Messzebbről egy másik bagoly is rákezdi, egymásnak válaszolgatnak. Jó hangulatot ad a két bagoly, már csak egy kis hideg kellene, hogy teljes legyen az érzés. Hajnali fagyra számítottam, de azt meg sem közelíti az enyhe levegő. Kíváncsian vártam, hogyan reagálnak erre a madarak. Az elmúlt napokkal ellentétben nem a szarkák kezdték meg a sort, egerészölyv volt az első vendég.

A szénabála tetején landolt, és mielőtt a lényegre tért, jó hangosan szétkürtölte a véleményét. Sokáig azonban nem habozhatott, mert ez szinte jel volt a többi madár számára, megindult a szokásos siserehad. Hollók húztak át a terület fölött, megtéve szokásos biztonsági ellenőrzésüket.

És velük egy időben a kisebb varjúfélék is jelezték táplálkozási szándékaikat.

Érdemleges dolog nem is történt egy darabig, a fű elrejtette előlem az apróbb madarakat. Viszont a szénabálákon is volt mozgás rendesen, az ölyvek előszeretettel használták landolóhelyként.

Ennek kimondottan örültem, mert valami ilyesmi volt a célom velük. Az ölyveket gyakran meg lehet figyelni a kaszálókon hagyott szénabálákon ücsörögve, így ez számomra egy jellemző momentum az életükből, amit mindenképpen szerettem volna a fotókon is viszontlátni.

Ezzel elégedett is voltam. Nem úgy a többivel. Az etetőtér hamar elnéptelenedett, csak a hollók maradtak még egy darabig, így velük fejeztem be a napot.

Második kör

Izgalmas várakozással ballagok a sötétben az ösvényen. Felhőmentes az égbolt, és az október eleji időpont ellenére meglepően hideg van. A fű ropog a lábam alatt, ráfagyott a hajnali köd. A saskunyhó felé tartok. Igen. Az elmúlt év élményei után nem is volt kérdés, folytatás következik. A les időben, már szeptemberben kikerült a helyszínre, hogy mire a sasok megérkeznek, már ezzel a látvánnyal találkozzanak.

A helyszínen már rutinból készülődök. A megszokott mozdulatok már a kezemben vannak, gyorsan el is készülök, hamar elrejt a kunyhó. Az én szememnek még sötét van, hát várom a pirkadatot. Aztán lassan kibontakozik előttem az ismerős látvány. Először a rétet övező fűzfák sziluettje, majd kis idő múltán a területen hagyott szénabálák is. Az éjszaka csendje is szétoszlik, a közelben szarka csörög egyet. Jóleső borzongás fut végig rajtam, elkezdődött. A szénabálákon szarkák és dolmányos varjak gyülekeznek.

Egyre többen vannak, hirtelen azon kapom magam, hogy 30 fölötti szarka és 10-12 dolmányos varjú is mozog már az etetőtéren.

Az ismerős hangzavar is kezd kialakulni, és a szürkék is hozzák a formájukat, megy a balhé a beülőn.

Az egyik szénabálán hirtelen fekete madár tűnik fel. Egy fiatal vetési varjú nézett be. Nem nagyon tetszett neki a zsörtölődő szürkék társasága, hamar le is lépett. „Kár”, elnéztem volna még egy darabig.

De nincs idő ezen morfondírozni, az etetőtéren nyüzsgő társaságot hollók rebbentették szét. Párosával érkeznek. Nem kell sokáig várni, már 8-an vannak előttem. Körbejárnak a földön, módszeresen táplálkoznak, és egyik-másik hangosan korrog a frissen érkezőknek.

Sokat hallottam már, de ez a közelről érkező, mély hang, a les falán keresztül is mellbevágó. Közben a felkelő nap fénye szétoszlatta a gyenge ködöt, és a napsugarak elérték a tisztást is. A madarak közül páran kiváltak a zsibongó tömegből, és inkább napoztak a gőzölgő szénabálákon.

Jó érzéssel dőltem hátra a lesben, és figyeltem a történéseket. Már csak egy valami hiányzott. A jelre vártam. Aztán a kunyhóbeli nyugalom hirtelen feszültséggé változott. Az etetőtéren összegyűlt madárcsapat egy szempillantás alatt felrebbent. Erre vártam, már tudtam, ez mit jelent. Pár másodperc múlva a réten hatalmas árnyék siklott végig. Rétisas húzott át alacsonyan a les fölött, majd a szélső száraz fűzfán landolt. Hát itt van. Fiatal madár volt. Nagy érdeklődéssel figyelte a közben visszaszállingózó szarkákat. Az ujjam az exponálógombon, a szemem a keresőn. Meg kell történnie! A nagy madár nem is várat sokáig, elrúgja magát a fáról, és egyenesen a kunyhó felé száll. Átrepült fölöttem, majd levitte a les tetejét,

és egy kis kört téve leszállt a fűbe.

Feszült pillanatok voltak. A sas nem volt nyugodt, néhány másodpercig figyelte a földön heverő finom falatokat, de aztán valamiért nem jött meg a bizalma, felugrott a levegőbe. Gyors sorozattal jutalmaztam a szép mozdulatot.

Az érdeklődését azonban nem vesztette el, visszaült a fűzfára, és a közben megérkező öreg és egy másik fiatal rétisassal együtt szemlélték az etetőtérre visszaérkező varjúféléket.

A bátorságuk viszont nem jött meg. Néhányszor átrepültek a rét fölött, 

megriasztva a lent táplálkozó sleppet, de a csoda nem ismétlődött meg. A délelőtt hátralévő részét a hollókkal,

és a közben megérkező egerészölyvekkel töltöttem.

Sasles, második szezon, első nap: Sanyi – sasok 1:0. :)

Decemberi pangás - Egy kis visszaemlékezés (5. rész)

A december nem sikerült valami mozgalmasra a sasos lesnél. A hónap elején és közepén is eltöltöttem egy-egy napot a kunyhóban, teljes eredménytelenséggel. A korábbi hónapok megszokott nyüzsgése után nagyon hervasztóan hatott, amikor még egy szarka vagy varjú sem mutatta magát egész nap. A sasokról persze nem is beszélve. A területen folyamatos volt a jelenlétük, mégis úgy tűnt, hogy elvesztették érdeklődésüket az etetőtér felé. Talán a tó hosszan tartó lecsapolása, az iszapos, sekély vízben visszamaradt halak, vagy a miattuk gyülekező rengeteg vízimadár izgalmasabb helyzetet teremtett számukra. Az év vége közeledtével mindezek ellenére úgy döntöttem kiülök még egy hajnalra, hátha megtörik a jég. A hetek óta tartó ködös, szutykos időjárás is változni látszott. Csillagos égbolt alatt szálltam ki az autóból, és indultam el a les felé. Annak ellenére, hogy korán keltem, a keleti égbolton már mutatkozott egy világos sáv, ami jelezte, hogy hamarosan itt a pirkadat, így igyekeztem, nehogy elkéssek. Jól is tettem, mert még bőven napkelte előtt mozgolódni kezdett a táj. A szemközti fán madarak gyülekeztek. Ez mindenképp biztató volt, kíváncsian vártam a folytatást. Hamar eldőlt, hogy azért ez a nap nem telik el fotózás nélkül. Az etetőtérre szarkák kezdtek el potyogni,

közéjük pedig szinte azonnal egy egerészölyv is megérkezett.

Sőt egy csapat dolmányos varjú is színesítette a társaságot.

Nagy volt a nyüzsgés, jövés-menés. 

Főként a dolmányos varjak voltak aktívak. Egymást kergették, hajtották folyamatosan.

A műsor sajnos nem tartott sokáig, 11 órára teljesen kiürült a placc. 

És a sasok megint távol maradtak. Nem egyszerű az már biztos, de ettől még nagyobb a kihívás, még nagyobb az ösztönzés a folytatásra.

Hollók - Egy kis visszaemlékezés (4. rész)

November közepe...

Ketten baktatunk a sötétben a saskunyhó felé. Ezúttal velem tart barátom is. Bár egyedül szeretem járni a fotósok ösvényét, nem volt ez mindig így. Annak idején, közös kóborlásaink alatt, sokat tanultam kompozícióról, záridőről, mélységélességről és legfőképp hozzáállásról, hát én így hálálom meg. Szóval ezen a napon ketten várjuk a reggeli fényeket az amúgy sem túl nagy kunyhóban. Egyre később virrad, ez érezhető. Az éjszaka csöndje is lassan oszlik. Valahol egy fekete rigó ébreszt, és nagy sokára egy holló húz át a rét fölött, korrog egyet. Elkezdődött a nap. 

A gyülekező szarkák, hollók lepik el az etetőteret, kicsit később a dolmányos varjak is megjelennek. 

Szép kis forgatag kezdett kialakulni, amelybe az egerészölyvek is hamar becsatlakoztak. 

Szólnak a fényképezők, mert van mit fotózni, én a hollók és szarkák beröppenéseire koncentrálok. 

Ahogy telik az idő, egyre határozottabb bennem az érzés, ma nem lesz lehetőségünk sast fényképezni. A nagy madarak ezúttal elmaradtak. Talán majd legközelebb.

Hollók tömege - Egy kis visszaemlékezés (2. rész)

Október vége...

Gyönyörű, csillagos, tiszta égbolt fogadott, amikor kiszálltam az autóból. Zavartalan napkelte ígérkezett, így siettem, hogy minden rendben legyen pirkadatra. Ám hamar rájöttem, hogy a derült ég ebben az évszakban már hideget is jelent. A lábam alatt ropogott a fű a saskunyhó felé vezető ösvényen, fagyott hajnalban. Az egy héttel ezelőtti sasos élmények nagyon felvillanyoztak,  ezért igyekeztem mindent gyorsan elrendezni, indulhatott a nap. A kunyhó sötétjében csak szép lassan bontakozott ki a táj. Először csak a fák égbolt előtti sziluettje látszott, majd egyre több részletet lehetett felfedezni a rétből is. A félhomályban egy fekete rigó ébredt fel először, majd az első holló is megérkezett még bőven napkelte előtt. A néma csendet mély korrogása törte ketté, amint átrepült a terület fölött. Ahogy teltek a percek, a rét szélén álló száraz fára egyre több madár ült fel, de csak várakoztak. Azután indult csak be a nagyüzem, miután az első szarkák leszálltak a zsigerre. Erre a többi madár is összeszedte a bátorságát, és egymás után huppantak le az etetőtérre. Csak az a két rétisas ücsörgött továbbra is a szélső fán, amik időközben megérkeztek. Jól van, csak nézelődjetek, van még időnk. Nem bántam, hogy a sasok kicsit lusták, volt fotótéma bőven. A placcon már ölyvek versenyeztek a hollókkal, hogy ki tudja a jobb falatokat a másik elől elhappolni. A felkelő nap halvány fényében szépen mutatott az egyikük, amint éppen a kialakult helyzetet méltatta.

A dolmányos varjak is megérkeztek. A közelebbi beülőt többször használták, ennek kimondottan örültem.

De a fő attrakciót a hollók nyújtották.

Sokan voltak, több madárról is készült kép a beülőkön.

Közben sajnos a sasok leléptek, így maradt a küzdelem a fényhiánnyal és a beszálló hollókkal.

Ugyanis befelhősödött az ég, így a délelőtt nem azt a napos képet mutatta, mint amit a csillagos hajnal ígért. De az egymás után érkező hollóknak nem tudtam ellenállni, röpképeket próbáltam készíteni. 

Inkább kevesebb, mint több sikerrel. A sasok ezen a napon elmaradtak. Vagyis napközben ugyan visszajöttek, és egy másfél órát ücsörögtek még a száraz fűzfán, de leszállni ezúttal nem akaródzott nekik. Szépen végignézték, ahogy a szarkák, varjak, hollók, ölyvek alkotta csapat eltakarítja az utolsó ehető falatot is. Hát ez van, nem volt értelme tovább maradni. Talán majd legközelebb.