2012. február 14., kedd

Váratlan fordulat

A minap estefelé érkeztem az etetőhöz. Már erősen szürkült, de a szokásos teendőket el kellett végezni. Csendesen gázoltam a térdig érő hóban, és azon gondolkoztam, hogyan cseréljem le a beszállófákat. Az utolsó kanyarnál befordultam, ahonnan már látni a lest. Megdöbbentő látvány fogadott. Az önetető tetején egy egerészölyv ült, és a harkályoknak kitett faggyút tépte önfeledten. Nem hallhatta jöttömet, mert a porhó minden neszt elnyelt, így lehetett, hogy kb 10-m távolságból hirtelen elé toppantam. Ő is meglepődött, mert pár pillanat tétovázás után repült csak el. Ejha, ebből akármi is lehet. Na majd kiderül. A másnapi fotózás az etetőnél a szokásos rendben zajlott. Cinegék, csuszkák, harkályok, pintyek. Nagy volt a forgalom. Ám egyszer árnyék suhan el az erdő fölött. A cinegék riasztanak, és a következő pillanatban az egerészölyv landol a harkályok számára kitett beszállófa tetején. Tyű a mindenit.


Olyan közel volt, hogy hirtelen nem is tudtam mit kezdeni vele.De mivel a madár nyugodtan viselkedett, hát csak fényképeztem, ahol értem. Leginkább portrék készültek a közelsége miatt. Kb. 10 percig  falatozott előttem a hájból, amit előző este raktam ki a harkályoknak. Közben megérkezett még egy ölyv. Ő nem szállt le, hanem a közeli fák egyikéről kiabált. Az én madaram csak tépte, nyelte a falatokat, mígnem aztán mindketten elrepültek. Alig tértem magamhoz a lesben. 2,5 m-ről fényképeztem azt a madarat, amiért annyit szenvedtem az elmúlt hónapokban. Lehet, hogy az ölyves projekt új fordulatot vesz? Meglátjuk.

2012. február 12., vasárnap

Türelemjáték

Korábbi bejegyzésben már említettem, hogy ezen a télen is belevágtam az ölyvek fotózásába. Idáig meglehetősen kevés sikerrel. Mivel viszonylag sok energiát fektettem ebbe a projektbe, szeretnék már valami eredményt is felmutatni. Ezért a vasárnap hajnal ismét a lesben talált. Azt nem akarom felsorolni, hogy mennyi zokni, nadrág, pulóver, sapka, pokróc volt rajtam, legyen elég annyi, hogy a fagyhalált sikeresen elkerültem. Szóval még sötétben megérkeztem. Nehezen virradt. Volt időm megtapasztalni, hogy a termosz milyen nagy találmány! :) Az ölyvek, szám szerint kettő jóval pirkadat után kezdtek csak mozgolódni. A lesből jó rálátás nyílik a környékre, ezért jól láttam, amint az éjszakázó fájukról elindultak reggeli portyájukra. Mindez kb fél nyolc körül történt, két órával az érkezésem után. Az ölyvek többször átrepültek a terület fölött, majd fél tíz körül, négy órával az érkezésem után, az egyik a les fölötti fán landolt. kicsit előrehajolva jól láttam, amint egy kinyúló ágon ücsörgött. Tulajdonképpen eddig a pontig már többször eljutottunk, csak a folytatás hiányzott. De most nagyon elszánt voltam, tart még a tea a termoszban. Hosszan tartó nézelődés, tollászkodás kezdődött. Nem úgy tűnt, mintha a madár farkaséhes lenne. Néha megbámulta a földön lévő húst, de csak nem akart leszállni. Úgy fél tizenegy körül viszont mozdult az ág, és az ölyv a kunyhó elé kihelyezett beszállófán landolt. Nem hiszem el! Nem is vártam tovább, pár kép gyorsan elkészült. De milyen jól tettem, mert az helyett, hogy a hús mellé ugrott volna, körbenézett, csapott egyet, és már el is tűnt a szemem elől. 11 óra 30 perckor bújtam ki a lesből. Hat órát töltöttem kint reggel óta, három értékelhető fotóval jöttem haza. Mi ez, ha nem türelemjáték. Két és fél hónap után picit úgy érzem az ölyvek állnak nyerésre.

2012. február 8., szerda

Behavazott

Régen volt már olyan élményben részem, hogy térdig kellett gázolnom a hóban. A mostani nagy havazás meghozta ezt. Időszerű volt az etető feltöltése, nem hagyhattam, hogy kis madaraim éhezzenek ebben a cudar időben. Azért számítottam rá, hogy nagy lesz a hó, de amikor térdig süppedtem benne, akkor az meglepő volt. Mindent legalább fél méteres hó borít. Erdőt, mezőt és madáretetőt.


Komoly munka volt a lest kiszabadítani a hó alól, de ha már ennyit dolgoztam vele, beültem kicsit, hogy lássam mi a helyzet. Nem bántam meg. Ellepték az etetőt az erdei pintyek. Ez még önmagában nem is lenne olyan különös dolog. Azt a háttér információt viszont tudni kell, hogy ez a faj viszonylag nehezen fotózható, mivel leginkább az etető alatt ugrál, onnan szedegeti fel a lehullott napraforgó szemeket. Nagyon nehéz őt felcsalni onnan, hogy fotós szemmel is kedvező helyen mozogjon. Rájöttem a megoldásra. Nem kell hozzá más, mint fél méter hó, és az erdei pinty máris az objektív magasságában mozog! :)


Viszont a rövid látogatás attrakciója mégsem az erdei pinty lett. Teljesen váratlanul egy fenyőrigó jelent meg a harkályoknak kitett beszállófa tetején. Forgolódott párat, majd ugyanolyan váratlanul el is repült. Ezt a madarat leginkább nagy csapatokban lehet megfigyelni, ahogy hangosan beszélgetve ellepnek egy-egy bokrost. Téli madárvendég nálunk, a messzi észak költő madara. Nagyon szép, régóta fáj rá a fogam. A nagy hó őt is meghozta.

2012. február 4., szombat

A rejtélyes hústolvaj

Ezen a télen ismét belevágtam az ölyvek fotózásába. Ez sorban már a harmadik szezon, hogy ezzel a témával foglalkozom. Sajnos az előző két tél nem hozta meg a várt képeket, ezért úgy éreztem, hogy dolgoznom kell még rajta egy kicsit. Bele is vágtam úgy, ahogy kell. Kerestem egy jó kis helyet, ahol jó ölyvmozgás volt. A leskunyhó is idejében kikerült. Nem volt más hátra, a tél beköszöntével elkezdtem etetni. A hús fogyott is rendesen, ölyveket is láttam rendszeresen a les körül. Amikor csak időm engedte ki is ültem, de valahogy a madarak meg pont akkor nem jöttek. December óta többször előfordult, hogy míg én a lesben ültem, addig két ölyv a közeli fákon ücsörgött, onnan szemeztek a hússal, de nem szálltak le. Egyszerűen nem volt olyan alkalom, hogy fényképezni tudtam volna őket. Katasztrófa! Január végén már azon gondolkodtam, hogy erre a télre befejezem a dolgot, mert hát a hús csak fogyott, az ölyvek meg csak nem jöttek. Ráadás volt még az utóbbi hetekben, hogy a hús napról-napra eltűnt. Azért sejtettem, hogy mi van a háttérben, de konkrét bizonyítékot nem találtam az esetre. A február eleji időjós előrejelzések miatt úgy döntöttem, hogy még egy esélyt adok magamnak. Az idő nekem kedvezett. A hétvégi nagy havazás is sokat ígért. Ezért hát a szombat hajnal már a lesben ért. Szép volt a kora reggeli sűrű hóesés. Forró teát kortyolgatva vártam, hogy történjen valami. De nem történt. És még órák múlva sem történt. Semmi, semmi, semmi. A legszebb hóesés is unalmas lesz ennyi idő alatt. De aztán megtört a jég. Na nem szárnyak suhogása törte meg a csendet. Róka! Mint aki otthon érzi magát, egyenesen a húshoz ügetett. Alig tértem magamhoz az órák óta tartó bambulásból. Pici zajt is csaptam, ahogy a fényképezőhöz kaptam. A koma elugrott. De csak fél percre. Másodjára óvatosabban jött vissza, na de akkor már készenlétben vártam! :) Fölkapott egy nagyobb húsdarabot, és eliszkolt vele. Ez a jelenet még háromszor megismétlődött. Szóval megvan a hústolvaj. Róka koma járt rá az ölyvek csalijára. De a hideg, meg a nagy hó most nappal is ide csalta. A két hónapos ölyv projekt első eredménye egy róka lett. Azért ez sem rossz! :)

2012. február 2., csütörtök

Variációk csuszkára

Az utóbbi napokban két csuszka is bejár az etetőre. Abszolút beillenek a harkályos elképzelésembe. Bár nem rokonok, életmódjuk sok mindenben hasonló. Rendszeres látogatásukkal jó lehetőséget adnak a fényképezésre. Villámgyorsan közlekednek a fákon le és fel, fittyet hányva a gravitációra. Játszi könnyedséggel járnak fejjel lefelé, akár az ág alsó oldalán lógva. Következzen néhány kép erről az elképesztő madárról, kinek-kinek kedve szerint.

2012. február 1., szerda

A hónap képe

A következő kép, amiről szó lesz, szintén gyerekkori madarászélményre vezet vissza. Akkoriban tulajdonképpen semmi más nem érdekelt, csak a madarak. (Mondjuk most is. :)) Minden szabadidőmet, iskolai szünetet azzal töltöttem, hogy a madarak után jártam. Ha meg nem ezt tettem, akkor meg a madarakról olvastam. Egyik kedvenc íróm Schmidt Egon. Aki a távcsöves madármegfigyeléseit, madarászélményeit öntötte rendkívül olvasmányos formába. Szóval Egon bácsi könyveit faltam egymás után, és az általa megfigyelt viselkedésformákat később én is megpróbáltam fellelni. Az egyik ilyen eset a harkályokhoz kapcsolódik. A fák doktora nem csak az ágakat kopogtatja rovarok után kutatva, hanem a körülményektől függően mással is szívesen táplálkozik. Egyik kedvence pl. a gubacsdarázs lárvája. A gubacsdarázs mikor petét rak, megszúrja az adott növény ágát, levelét. A seb mellé helyezi petéjét, a növény pedig a sebzésnél körülnövi a petét. Nagyvonalakban így alakulnak ki a gubacsok, amelyek mindegyikében egy-egy pici darázslárva rejtőzik. A magyar gubacsban fejlődő lárva már méreteiben is csábító egy harkály számára. Csak egy a bibi, hogy a darázslárvát vastag burok védi. De a harkály okos madár. A gubacsot ágvillába, kéregrepedésbe szorítja, és így ügyesen kivájja a benne bújó finom lárvát. Egy-egy alkalmas helyet a harkály rendszeresen használ. Mindig oda hordja a gubacsot. Egy idő után aztán a földön felhalmozódott tetemes mennyiségű kivájt gubacs elárulja őt. Madarász nyelven ezeket a helyeket "harkályműhelynek", vagy ahogy Egon bácsi írta "Spechtschmiede"-nek nevezik. Annak idején én is találtam ilyen fákat, amiket a harkályok rendszeresen erre a célra használtak. Persze ezt nem csak a gubaccsal, hanem dióval, makkal, mogyoróval is így teszik. 
Nos ezt a viselkedésformát szerettem volna fényképen is megörökíteni. Kapóra jött, hogy az etetőre bejáró nagy fakopáncsok rákaptak a dióra. Már csak egy kis trükk kellett, hogy a harkályműhelyt pont az objektív előtt alakítsák ki. Sikerült. :)