Madarászós Húsvét

Pár napos szabadságunk idejére természetesen fotós tervekkel érkeztem kis falunkba. Volt egy-két ötletem, bíztam benne, hogy valamelyikkel dűlőre is jutok majd a húsvéti ünnepek alatt. Hát nem így lett. Az egyik gondolatom az volt, hogy a falu határában keresek valami jó kis belvízfoltot. Április eleje van, biztos találok rajta madarakat. Nos a találással nem is volt gond. A belvízfolt megvolt, tele récékkel, partimadarakkal. A problémát csak az a nagyon erős szél okozta, ami ezekben a napokban annyira jellemző volt. A nyílt területen, takarás hiányában megállni is alig bírtam, nemhogy lessátrat állítani. Így a belvizes próbálkozásról le kellett mondanom. B tervnek ott voltak a házi rozsdafarkúak. A hímek már szépen énekeltek a revírekben, nem lesz nehéz dolgom velük. Gondoltam én. De az egyik helyen a madár makacssága, a másik helyen meg a lessátorral játszó macskák húzták keresztül a számításaimat. Hát ez van. Hiányérzetemet a napokban visszatérő gólyával csökkentettem.

Kedvenc pihenője a falu szirénája, most is itt láttam meg először. Egyből ki is találtam, hogy most végre lövök pár röpképet róla, ahogy fészek felé száll. Persze ez sem jött össze. Röpképnek be kellett érnem a balkáni gerlékkel, akik már szerelemittasan kergetőztek a közelben.

Fotós kudarcomra vigaszt az utolsó nap lehetősége adott valamelyest. Az udvaron nézelődtem, távcsöveztem az eget. Ebben az időszakban mindig mozgalmas a légtér. Nem is csalódtam. Áthúzó fekete gólyákat, réti sasokat és egy parlagi sast is sikerült megfigyelni az egerészölyvek, hollók és karvaly mellett. Egy valami azonban hamar feltűnt. Túl sok volt a holló. Egyre többen és egyre gyakrabban repültek át a völgy fölött, és láthatóan a domb mögött csoportosultak. Kora délutánra már ötven fölé becsültem a létszámukat. Ez a hollóknál általában egyet jelent valami könnyű táplálékkal, legtöbbször döggel. Nem is bírtam sokáig, meg kellett néznem a csoportosulás okát. Persze napközben folyamatosan fotóztam az áthúzó hollókat, de nagyon magasan repültek, nem voltak értékelhetők a képek. De ahogy egyre feljebb sétáltam a dombon, a madarak is egyre közelebb kerültek, kezdett izgalmassá válni a dolog.

Fehér háttér előtt, alulról fotózott madár, hát erre a lehetőségre csak legyinteni szoktam, most mégis elkapott a hév. Próbáltam takarásban mozogni, de úgy vettem észtre, hogy a madarak sem voltak annyira bizalmatlanok.

Némelyik olyan közel húzott el fölöttem, hogy koncentrálni kellett erősen, nehogy lemaradjon egy szárnyvég, vagy farok.

Egyik-másik madár egészen csapzottan nézett ki. Szinte rojtos volt már a tollazatuk.

Már a dombtetőn jártam, és csak egy bokorsor választott el a túloldaltól, ahonnan felröppentek és ahova alábuktak a madarak. Ahogy átértem, frissen elmunkált szántóra jutottam. A hollók, vagy ötvenen a szántóföldön ültek, vagy a fel-felerősödő szélben játszottak, kergetőztek. Végül nem jöttem rá, hogy mi volt az oka a csoportosulásuknak, örök rejtély marad. Csak a szántó szélén virágzó gyümölcsfák előtt elvitorlázó hollók látványa marad meg emléknek az esetről. :)

Gólyák a faluban

Minden falu büszkesége, ha van gólyapárja. Az olyan hangulatos, és a falu is a magáénak tekinti a gólyafészekben, a mindenki szeme láttára nevelkedő fiókákat. Így van ez Tolnanémediben is. Persze madarászként mindig figyelemmel kísértem én is őket. De fotósként külön kihívást jelent, hogy milyen módon is lehet ezt a dolgot képi formába önteni. Az elmúlt évek alatt többször próbálkoztam a gólyák falubeli életének megörökítésével, ami azért is kihívás, mert egy villanyoszlopon lévő gólyafészket nehéz úgy bemutatni, hogy az szép vagy érdekes legyen. Persze az első képeket én is a fiókákkal teli fészekről készítettem jó pár évvel ezelőtt.

Nem volt túl izgalmas. Keresni kellett egy másik helyet, ahol a gólyák tartózkodtak. Az első ilyen érdekesebb hely a falu egykori légvédelmi szirénája lett. Az egykor teljesen más célból állított eszköz mára kiváló gólyatartó lett, amin előszeretettel pihennek az öreg madarak, ha a fészek már túlzsúfolttá válik.

Aztán úgy döntöttem, hogy a sziréna sem jó. Nem találtam megfelelő perspektívát, és nagyon modern környezetet adott a képekhez, ami már nekem sem tetszett. jött a kéményes verzió. A fészekhez legközelebbi ház kéményét gyakran használták, hát először ott próbálkoztam.

De a kémény betonkoszorúja sem nyerte el a tetszésemet. Nem igaz, hogy nem lehet már manapság szép téglaboltíves kéményt rakni a fotós kedvéért! :) De a kéményes vonal azért folytatódott. Az öreg madarak, meg a kirepülés után a fiatalok is, előszeretettel éjszakáztak a falu iskolájának kazánkéményén. Persze, hogy az is szép betonkoszorúval van ellátva. :) De az éjszaka és a csillagos háttér annyira izgalmassá tette az elkészült képeket, hogy egészen belelkesültem.

Az igazi áttörést a témában azonban azt hiszem ebben az évben értem el. Tavasszal sétálgattam anyósomék kertjében, azzal a céllal, hogy a nem messze lévő fészekre ráhúzó gólyáról megpróbáljak röpképet készíteni. Ahogy nézelődtem, hirtelen rátaláltam arra, amit már évek óta kerestem. A megfelelő rálátást a fészekre. Csak meg kellett várnom, hogy történjen valami érdekes, és már exponáltam is.

Amit az LCD-n láttam, az fantasztikus volt. Az egyébként az utcai villanypóznán lévő fészek teljesen olyan hatást keltett, mintha egy ház kéményére épült volna, ami sajnos egyre ritkább már a valóságban, ráadásul a belógó gyümölcsfák levelei mesés, zöld keretet adtak a fotónak, amitől nagyon kellemes hangulata is lett az egésznek. Nem is kell mondanom, alig vártam, hogy a következő alkalommal ismét megpróbáljak valami szépet fotózni. Ekkorra a fiókák már kirepülés előtt álltak. Az egész gólyacsalád már nem fért el a fészekben. A táplálékot hozó szülők már csak átlibbentek a fészek fölött, és csak bedobták a hozott eleséget a fiókáknak.

Akik már nem nagyon bírtak nyugton lenni egymás mellett. Folyamatosan civakodtak, vagy a szárnyaikat próbálgatták, vagy mindkettőt egyszerre. A lemenő nap fényében nem is mutattak rosszul.

Ráadásul az egyik nap végén, már erős szürkületben, a légvédelmi szirénának is találtam megfelelő kompozíciót. :)

Éjszakai gólya / Night stork

Legutóbbi látogatásunk óta a tolnanémedi öt gólyafióka sikeresen elhagyta a fészket. A szülők kicsit fellélegezhettek a maratoni táplálékhordás után. A még összetartó gólyacsalád egyik kedvenc éjszakázóhelye az iskola kazánkéménye, ami szerencsére anyósomék szomszédságában van. Így lehetőség adódott, hogy kicsit próbálkozhassak az éjszakai fotózással. A kép érdekessége, bár ez sajnos nem látszik rajta, hogy azon az éjszakán készült, amikor a Dunántúl fölött látható volt egy ritka jelenség, egy meteor robbanás.

 

Gólyák a faluban / Storks in the village

Idén a tolnanémedi gólyáknak jó évük volt. Öt fiókát nevelt fel a falubeli pár. Nem is emlékszem ilyen szép fészekaljra. Jó apropó volt ez arra, hogy egy kicsit foglalkozzak velük. Megpróbálok egy kisebb gólyás kollekciót összehozni. Kezdetnek fogtam magam, és néhány esti időpontban kiálltam a falu közepére. Hamar kiderült, hogy az öregek hol pihennek szívesen. Az egyik ilyen hely a még álló légvédelmi sziréna. Ha másra nem is, de gólyatartónak kiváló.

Aztán a kocsma kéménye is nagyon jó kilátóhely. A fészektől pár méterre álló ház tetején jól esik a tollászkodás, nézelődés, egy-egy etetés után.

Storks nest in my village for a long time. They bring five nestlings in this year up. It is considered good, and I do not remember such a large clutch. From this occasion I took a couple of photographs of them.