Nyári csend...

...van az erdőben. A száraz melegben nem mozdul semmi, csak a rovarok zümmögése hallatszik. Néha zörren az avar, távolabb reccsen egy ág. A lesben is megáll a levegő, csendben várok. Tudom, hogy van mire, a víz tele van tollakkal. Hamarosan meg is mozdul a közeli bokor ága, és rövid szárnysuhogással széncinege jelenik meg előttem. 

A délutáni nap szép ellenfénybe vonja az erdőt, remekül gömbösödik a háttér. Nem is a víz mellett készülnek a képek, annyira jó a zöld és sárga fénygömbök hangulata. Estefelé megszaporodnak a látogatók, sorra érkeznek a madarak a gömbös környezetbe. Főként cinegék. Annyira jó  a fényjáték, tág képkivágással próbálkozok.

Szerencsére, mert így tudtam a hirtelen érkező vadgerlét is elkapni. Nem maradt sokáig.

El is telik az idő, lassan elfogy a lővilág. a közeli bokorban ugráló vörösbegyet már 1/25-el tudom csak fotózni. 

1/20-al még épphogy megvan a víz mellé érkező citromsármány, 

de utána lezárom a napot, nincs értelme tovább maradni...

Arcok az ivóból

A madáritatónál jártam. Ebben az évben ez nem esett meg túl gyakran. Mondhatnám, hogy sajnos, de ez azt is jelenti szerencsére, hogy a többi fotós projekt annyira jól működött, hogy nem volt már rá időm. Viszont az őszi-téli időszak mindig rejteget magában annyi meglepetést, hogy most már időt kellett rá szakítanom. Sok a süvöltő a környéken, hátha... A forgalomra nem is volt panasz. Sorban estek be a kisebb madárcsapatok, és az általában jellemző cinegék helyett most inkább a pintyek domináltak. Főként a tengelicek voltak többségben. Jó volt nézelődni, nem kapkodtam, inkább élveztem a látványt. Na de a feltűnő citromsármányt már nem engedtem el fotó nélkül. Egy jó habituskép mindig jól jöhet.

Az itató már elég régen üzemel, ezen a helyen már vagy hét éve. A szerkezeten ez itt-ott meg is látszik. Az ősz folyamán az egyik sarka kicsit megroggyant, így kibillent az optimális helyzetből. Ebből következően jelen állapotban a leshez nagyon közel is tudnak inni a madarak. Ez a fotózás szempontjából annyira nem kedvező, viszont cserébe olyan extrém közelségbe is kerülnek a madarak, ami engem mindig is megfogott. A szinte karnyújtásnyira lévő szajkó látványa,

vagy az ugyancsak 1 m-en belül fürdőző vörösbegy közelsége nagyon közvetlenné teszi ezt a helyzetet.

Engem ez mindig nagyon inspirált, és mindig is kerestem ezeket a pillanatokat. Főként azoknál a fajoknál lehet ez izgalmas, amelyeket hétköznapi helyzetben nem látjuk ilyen közelről. Ezen gondolkodtam, amikor megláttam a közeli erdősávba beszálló egerészölyvet. A madár felült egy száraz ágra, és feltűnően érdeklődve bámulta a víz melletti forgalmat. Egyből az a gondolatom támadt, hogy ide készül. Nem csalódtam. Egy gyors siklás a fák között, és az ölyv ott topogott a fejem fölött a kunyhó tetején. Fél perc totyorgás után pedig lehuppant a medence szélére.

Hej, de szeretem ezt a feszültséggel teli érzést. 2,5 m a távolság. "Szó bennszakad, hang fennakad." A kismadarak számára tervezett itatón ott magasodik ez a szép ölyv. Nézelődött, majd tyúk módjára, kicsit sután, beletotyogott a vízbe. Olyan hatalmas volt, mással nem is próbálkoztam, csak lőttem pár portrét.

Jó kis helyzet volt, olyan igazi itatós helyzet.  

Egy fehér nap

Fehérbe öltözött a Mecsek. Az egyik napra virradóra helyenként húsz centimétert is meghaladó fehér paplan takart be mindent. Nem volt maradásom, ilyenkor az erdőt kell járni, lesben kell ülni. Hiszen csodavilág az, ami odakint az embert várja. A havas táj látványát csak fokozta, hogy az éjszakai hóesést ónos eső előzte meg. Így minden, de minden fa, bokor, növény nemcsak hóval fedve, de jégburokba is volt foglalva. Szóval csodálatos atmoszféra keletkezett.    

És ebben a friss, vakítóan fehér hóban a madarak gyönyörűen mutattak. A hím zöldikék hasa csak úgy világított, ahogy a hóban keresgéltek, vagy a hóból kiálló növények csúcsán kapaszkodtak.

A tengelicek piros maszkja is egyből megragadta a tekintetet, amikor a lest rejtő bokor jeges ágán csüngtek.

Az általában ugyancsak az etető alatt keresgélő citromsármányok is, most a vastag hónak köszönhetően, egy szinttel feljebb kerültek. Csak meg kellett várnom, amíg egy szép hím megfelelő helyre ugrik. 

Semmi sallang, semmi zavaró körülmény, a makulátlanul tiszta hóban csak a madarak szépségére irányul a figyelem. 

Fantasztikus volt, és amit a fényképező kijelzőjén láttam, az nagyon megfogott. 

Régóta szerettem volna ilyen "steril" képeket, most minden adott volt. Az örömöm csak akkor fokozódott, amikor a magasból az ismerős "korr" is megszólalt. Fekete madár a hóban? Nem hangzik rosszul. :)

Sajna nem maradt sokáig. Társa nem szállt le, fentről folyamatosan hívta, és elvitte a leszálló hollót. Nem baj, van még itt látnivaló bőven. A hóban ugráló erdei pintyek is jó helyre értek,

illetve a bokor jeges ágaira röppenő cinegék is izgalmas formákat, színeket mutattak.

Mindaddig, amíg az első ölyv meg nem érkezett.

Hű, nagyon szép volt. Jéggel, hóval borított ág, havas erdő háttér. Ritka együttállás egy zord hangulatú, téli madárfotó elkészítéséhez. Hát nem is fukarkodtam a kockákkal. :)

Főleg, amikor a földön is felgyorsultak az események.

 Egymás után érkeztek az újabb és újabb madarak, 

akik természetesen egyből előkelő helyet kívántak szerezni maguknak a "ki eszik előbb" sorrendben. 

Mások kicsit visszafogottabbak voltak, és nem egyből az etetőtérre szálltak. Észnél is kellett lennem, hogy figyelmem ne lankadjon. Egy szép beszállást nem szabad elszalasztani. :)

Huhú! Tényleg csak huhogni tudtam, nagyon magával ragadtak az események, és a látvány.

 Közben már távozók is akadtak,

akik a falatozás utáni ejtőzést,

és csőrtisztítást a legjobb helyen tették.

Hát kitettek magukért a madarak, majdnem megtelt a memóriakártyám. Rég volt ilyen. Egy olyan beállítással akartam befejezni a napot, ami a lehető legjobban visszaadja az átélt csodálatos hangulatot. Talán sikerült. :)

Itatós fajmustra

Az évnek ebben a szakában az enyhe, csapadékmentes időjárás a madáritatón nagyon jó forgalmat szokott eredményezni. A nagy pörgést persze a máskor megszokott fajok biztosítják, de az évszaknak megfelelően, a fotós csemegének számító fajok is felbukkanhatnak.Úgyhogy ilyenkor mindig bizakodással teli ülök be a leskunyhóba, hátha beesik valami. Az első jobb faj egy meggyvágó volt. Ebben az évben a kunyhóhoz viszonylag közel alakítottam ki egy ivóhelyet, hogy közeli portrékat tudjak készíteni. Ilyenkor az ide leszálló madarak sokszor egy méter közelségben vannak hozzám. Ez a közeli portré lehetőségén kívül egy fantasztikus élmény is.

Olyan részleteket lehet ilyenkor megfigyelni, amire maximum csak akkor lenne lehetőség, ha az ember kézben tartaná a madarat.

Az ivóhelyen egymást váltják a madarak. Míg a kis tengeliccsapat iszik, addig a kunyhó tetején halk dobbanás jelzi, hogy érkezett valami. Rövid tétovázás után léprigó ugrik le a víz mellé. Bár nem ez az első találkozásunk, mégis nagy az izgalom.

Citromsármány a következő. Ő sem tartozik a gyakori fajok közé, legalábbis a madáritatón.

Sajnos az ugyanazt a helyet választó fekete rigó elriasztja,

a rigó viszont a szajkók miatt riad el.

Minimum négyen vannak. Jó darabig a környéken rajcsúroznak. Isznak, majd kergetőznek. Igazi bohócok. :)

A szajkók miatt egy darabig nem jött semmi, egy tojó fekete rigó törte meg a csendet.

Egyedül a cinegék mozgása volt szinte folyamatos.

Sokszor adnak ők is jó fotótémát, de örültem, amikor a sok cinege között a citromsármány újra megjelent.

Ezúttal nyugodtabb volt, fürdött is egy jó alaposat.

Nem nagyon volt idő bambulni, a sármányt követően újabb tengeliccsapat érkezett.

És szinte ugyanabban az időben egy érdes cserregés is felhangzott, egészen közelről. Jaj de jó volna! És igen.

Az ökörszem megjelent a medence szélén. Nagyon gyors madár, de mivel előre szól, fel lehet készülni az érkezésére. Szerencsém is van, az ökörszem közreműködő, így sok kép készül.

Vitathatatlanul ő a nap sztárja.

Az ökörszem után még érkezik egy léprigó, ő is portréra jelentkezett.

A napot pedig tengelicekkel zártam.

Akár elégedetlen is lehetnék annak a tudatában, hogy milyen fajokat hallottam még a nap folyamán, de nem vagyok az. Több nap mint kolbász, mondja a mondás is. :)

Hidegfrontok, madárvonulás

A fekete harkály jelenléte a madáritató körül állandóan piszkálja a csőrömet. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mikor nem vagyok a lesben, ott illegeti magát jobbnál-jobb helyzetekben. Persze ez mind csak feltételezés. Viszont a Kárpát-medencén átvonuló hidegfrontok a madárvonulás idején mindig hozhatnak valami újat, ami szintén érdekes lehet. Ezért kíváncsiságomat enyhítendő, újabb délutáni-esti fotózás kerekedett. Ez a nap egy citromsármánnyal kezdődött. Percekig csak a környező bokrokban bujkált, nagyon óvatosnak tűnt. De amikor végre rászánta magát, alapos fürdőzést rendezett.

Miután csatakosra fürödte magát, kiült pár másodperce a víz szélére, és szárnyait leengedve kicsit süttette magát a nappal.

A sármányt egy csuszka követte. Már hallottam a hangját a közeli fákról, így nem ért felkészületlenül az érkezése. Máskülönben bajban lettem volna, villámgyorsan mozgott.

Az amúgy is nagyon gyors madár, most ha lehet még gyorsabb volt. Látszott, hogy nem érzi biztonságban magát a víz mellett, gyors ivás, és már ott sem volt.

A következő madár szintén nem egy szokványos itatós szereplő volt. A kunyhóhoz egész közel egy fiatal tövisszúró gébics szállt le a medence szélére. Csak egy portéra adott lehetőséget, nem is ivott, csak körülnézett, majd felült a kunyhó fölé egy belógó ágra, ott már sajnos nem tudtam vele mit kezdeni. Pedig már nagyon régóta szeretnék egy jó fotót róla. Úgy látszik ez még várat magára.

Azért voltak szokványos madarak is. Megérkezett a menetrendszerű szajkó és örvös galamb is. Őket is csak portrézni tudtam, elég közel mozogtak, és nem nagyon akarták használni a beülőket. Nem baj, úgy látszik ez egy ilyen portrés nap. :)

A nagy madarak távozása után kicsit lapos lett a forgalom. Egy darabig nemigen jött semmi. Majd szürke árny libbent át a les előtt. Gyorsabb volt nálam, elsőre nem tudtam lereagálni a dolgot. Szerencsére visszajött, és a legjobb helyre szállt.

Egy szürke légykapó volt. Őt már biztosan a hidegfront hozta. A légykapók augusztus végére már javában vonulnak. Nagy volt az öröm. Két éve találkoztam vele utoljára ugyanebben az időszakban. Nagyon készséges volt velem. Szépen körbejárta a kirakott beülő ágaimat, több kompozícióban is le tudtam fotózni.

Ahogy a légykapót kuksoltam a fényképezőn keresztül, határozott szárnycsapásokat hallottam. Annyira jellegzetes ez a hang, hogy ki is találtam mi volt a hang forrása. Meggyvágó szállt le a légykapó alá, az itató szélére. Ej, most melyiket fotózzam? A bőség zavara.

Persze nem akartam lemaradni semmilyen jó helyzetről, de mivel a meggyvágó pár korty után el is repült, így megoldódott a helyzet, tovább tudtam foglalkozni a légykapóval. Ami kicsit még nézelődött az ágon, majd leszállt ő is a víz mellé.

Ivott, majd ő is elrepült. Örömmel néztem vissza az elkészült képeket. A ritka találkozások miatt ezek most nagyon értékesek számomra. Nézegethettem nyugodtan, a víz körül egy darabig csak cinegék mozogtak. Egy-egy kockát lőttem csak rájuk, amikor megfelelő helyre szálltak. Nagyon tetszenek mostanában az olyan képek, melyeken a zöld növényzet is megjelenik valamilyen formában. Próbálom az itatós fotózásokat olyan mederbe terelni, ahol erre minél több lehetőségem adódik. A legnagyobb nehézséget ezzel kapcsolatban az jelenti, hogy bizony a lemetszett leveles gallyak igen hamar fonnyadásnak indulnak, és a pár órás fotózás alatt is a levelek teljesen le tudnak konyulni. A fotókon ez bizony nem mutat valami szépen. Erre a problémára nagyon jó helyzetet kínáltak az itató melletti szederbokrok. Az év folyamán a les melletti szederindákat nem vágtam le, hagytam őket megnőni, és most a nyár végére lettek akkorák, hogy elérik a medencét is. Nem volt más dolgom, mint ezeket a hajtásokat az itató mellé hajtani. Így abszolút természetes beülőn, és garantáltan fonnyadásmentes levelekkel tudom a rászálló madarakat fényképezni.

Ezekben a szederbokrokban bujkált egy öreg vörösbegy is. Tiszta környezetben nem mutatta magát, de végül jól sült el a dolog. Egészen különleges hatású fotókat tudtam róla készíteni.

Nem is szállt fel a medencéhez. Jött viszont a múltkori fiatal vörösbegy. Vagyis ahhoz egy nagyon hasonló vedlési fázisban lévő példány.

Ő már sokkal bátrabb volt. Egyből a vízhez ugrott, és önfeledt fürdőzésbe kezdett. A mai rövid videó róla készült.

A nap lassan a végéhez közeledett. A medence szélén már alig volt fotózásra is elegendő fény. Viszont a háttérben lévő erdőben fantasztikus fényjáték vette kezdetét. A lemenő nap gyönyörűen bevilágított a fák közé, és szép hátteret festett pont az előkészített beszállófám mögé. Persze szinte törvényszerű, hogy ebben az időszakban nem jön semmi. A helyzetet egy széncinege mentette meg. Bár nem őt akartam ebben a környezetben lefotózni, de mit lehet ilyenkor tenni, hát csak fényképezni. :)

A madármozgás szinte teljesen leállt. Sóvárogva figyeltem a folyamatosan változó fényviszonyokat az erdőben. Az induláson gondolkodtam, amikor váratlanul egy szajkó jelent meg előttem. Róla lőttem a nap utolsó fotóit.