2013. augusztus 31., szombat

A hónap képe - Nyárbúcsúztató

Augusztus utolsó napján a hajnal a madáritatónál talált. Kicsit korán érkeztem, még szinte éjszakai sötétség fogadott. A halk tücsökzene még a csillaghullós nyári éjszakák hangulatát, míg a hűvös, harmatos idő már az őszt idézte. Lássuk, vajon mit hoz ez a nap a lesben gubbasztó fotós számára. A völgyből még egy utolsót szólt a macskabagoly, lassan világosodni kezdett. Elkezdtek mozogni a vörösbegyek is, bár inkább csak "cik-cik" hangjukat hallottam. Szajkó recsegett nem messze, és rögtön utána őz riasztott. A messziről hangzó "krü-krü-krü" kiáltás pedig jelezte, hogy a fekete harkály is elindult napi körútjára. Felébredt az erdő. A magasabban álló fák csúcsát már sütötte a nap, mikor egy hamvas küllő jelent meg az itató melletti fán. Feszülten vártam, hogy leugorjon a víz mellé, a fényképező látóterébe, de egy hangosan érkező vadgerle elzavarta. Ez után kezdetét vette az előadás, melynek főszereplői ezúttal a vadgerlék voltak. Hatan is érkeztek egymás után, néhány perces időközönként. Jó lehetőséget adtak a fotózásra. A hónap képét is ebből a sorozatból választottam, egy amolyan klasszikus madáritatós fotót.
A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f4,5, 1/15, ISO 400 beállításokkal készült.

2013. augusztus 28., szerda

Újabb hangulat

Úgy kezdődött, hogy felfedeztem, a tavaknál a csökkenő vízszint szabaddá tett némi iszapfelszínt, ahol partimadarak leltek táplálkozó területre. Meg is hallottam hívó szavukat, így egy délután már én is a tómederben hasaltam, hűséges lessátram takarásában. A lépteimre süppedő iszap, a jellegzetes mocsárszag, a fattyúszerkők zsibongása, és a partimadarak látványa már érkezéskor megadta az alaphangulatot. A füstös cankók azonban csak lőtávolon kívül cirkáltak a sekély vízben. A réti és erdei cankók pedig csak átrepültek felettem. Egyedüli vigaszt csak a gyékénnyel tűzdelt nádszegélyben mozgó nádiposzáták adtak fényképezőmnek. 

2013. augusztus 20., kedd

Egy kis hangulat

Számomra mindig is fontos volt, hogy a fotózásaimat élményszerűen éljem meg. Amikor beülök a lesbe, egy más világba kerülök. Egyből más dolgok lesznek fontosak, a fény játéka, a hangok, a természet rezdülései. Az ember átszellemül, és a les körüli történések hangulattá olvadnak össze. Estefelé érkezem az itatóhoz. A lenyugvó nap a vizet már nem világítja meg, de a  háttérben érdekes fényjáték bontakozik ki. A száradó, és a még zöld levelek foltos hatását csak erősíti a még odaeső napsütés. A gyenge szél okozta mozgás miatt szinte játszanak a levelek. A folyamatosan változó háttér elé hosszú szederág hajlik be. Az ág hirtelen megmozdul, valami ráül. Pici, barna madár. Fiatal vörösbegy. Lassan kioldalaz a tüskés ágon, pont a háttérben zajló fényjáték elé. Nézelődik, szemez az itatóval. Leszállni ugyan nem mer, de sebaj, kattan a fényképező. Ezen a napon ez volt az a pillanat, amit hangulatként haza hoztam.

2013. augusztus 11., vasárnap

Vízre szálltam

Régóta foglalkoztat a dolog, hogy miként is lehetne a nyílt vízen úszó madarak nyomába eredni. A vízparti les rendkívüli élményeket adott ugyan, de helyhez kötöttsége miatt be is korlátozza a fotós lehetőségeket. Ezért már a tavalyi évben megpróbáltam, miként tudok a nyílt vízre kimerészkedni. Akkor a nád szélébe bekormányozott csónakkal operáltam, melybe egyszerűen belefeküdtem, álcáztam magam, és vártam. Hát a várt eredményt nem hozta meg a dolog. Ezért ebben az évben más oldalról közelítettem meg a problémát. Úszó lest készítettem. Nem újkeletű a dolog, sokan használják eredményesen, volt is minta bőven, ami az interneten is elérhető, és ami alapján én is megterveztem a sajátomat.
Az újrahasznosítás jegyében, a léckeret úszóképességét pet palackok adják, melyek a váz elején, és hátulján kialakított rész alatt sorjáznak. Kész a les, ki kellene próbálni! Igen, de azért azt hozzá kell tennem, hogy nem vagyok vízi ember. A víz nem az a közeg, ahol én magabiztosan mozgok, ezért az első alkalommal azon a részen próbálkoztam, ahol vízhiányos időszakban parti madarakat fotóztam, lévén ott ismerem a tómedret és az iszapviszonyokat. A les úszott, stabilan állt a vízen, de egy probléma azért adódott, hogy a sekély víz miatt térden kellett alatta közlekedni, és az ilyen fajta iszap túrás, hát hogy is mondjam, alaposan kikészített. A les első útja így fotó nélkül végződött. A tapasztalat, mélyebb víz kell. Dénes barátom segítségével a megfelelő helyet meg is találtuk. Az előzetes medervizsgálat után akcióba lendültem. A kánikulát követő hidegfront szombat délutánra átvonult felettünk, és a lecsendesedő idő alkalmasnak tűnt a második próbára. Azt gondolná az ember, hogy a több napig tartó 40 °C közeli melegben a tó vize is felmelegszik, nem tudom, hogy így volt-e, de az biztos, hogy egy nap alatt le is hűlt. Na mindegy is, végül elfoglaltam álláspontomat, jöjjenek a madarak. Jöttek is, de viszonylag messze. A pár órás leskelődés alatt mindössze ez a tőkés réce jött annyira közel, hogy érdemes volt lefotózni.
Volt mozgás szépen, de ahhoz messze, hogy értékelhető kép is szülessen. Szóval haladok, első alkalom 0 fotó, második alkalom 1 fotó, már alig várom a harmadik lehetőséget! :)

2013. augusztus 6., kedd

Egy kis itató

Érdekesen alakul ez az év a madáritató szempontjából. Az év első felében annyi csapadék esett, hogy a fotósnak nem sok babér termett az itatónál. Egy-két reménytelen próbálkozás után nem is erőltettem a dolgot. Szerencsére máshol volt izgalom bőven, amivel csillapíthattam fotós éhségemet. De a madáritató mellett lesben ülni annyira más hangulatot ad, hogy nagyon hiányoltam már. A júliusi szárazság és a kíméletlen hőség már sejtette, hogy lassan eljön ennek is az ideje. Esti lesre készültem. A vízben úszkáló tollak alapján arra gondoltam, nem hiába. Lassan indultak a dolgok. Csak a darazsak jöttek rendületlenül. Vitték a vizet, úgy látszik a darázsfészekben is meleg van. Este hét óra volt már, mire szárnyak suhogása hallatszott a közelből. Széncinege szállt le a víz mellé. Rövidesen egy egész csapat követte. Talán 15 is jött pár percen belül, és egytő-egyig csatakosra fürödték magukat.
Jó volt nézni a vidám kis csapatot. A cinegéket hirtelen lehuppanó vadgerle követte. Egy éve találkoztunk utoljára. 
Pár korty után el is repült, mert két szajkó érkezett nagy recsegés közepette. Hamar fellármázták a környéket. Rendezetlen tollazatuk alapján a vedlés vége felé járó fiatalok lehettek. Jót fürödtek, majd távoztak.
Ahogy én is, az erősen fogyatkozó fények, de leginkább a vacsora hiánya miatt.

2013. augusztus 1., csütörtök

A hónap képe

A guvat visítását közelről hallani abszolút hátborzongató érzés. Többször megtörtént már, hogy a vízparti les környezetében, a nádas rejtekében kiabált, akár közvetlenül a les mellett is. Egy alkalommal az is előfordult már, hogy a les tartószerkezetére állt fel, alig 15 cm-re a les üvegétől, és ott visított egyet. Na abba minden belső szervem beleremegett. De persze a közelség, na meg a meglepetés ereje, akkor nem engedte a fotózást. Szóval amióta a guvat a látóterembe került, azóta vágytam, hogy a visító madarat fotón is megörökíthessem. A júliusi vízparti fotózások alkalmával fordult elő, hogy erre esélyt is kaptam. A nádasban közeledő madár már előrejelezte érkezését, így fel tudtam rá készülni. A jó helyen, fotózásra is alkalmas távolságban, a takarásából kilépő madár még egyszer elvisította magát. A fényképező zárszerkezete is kattant. Egy jellegzetes, régóta vágyott pillanat kapott helyet a memóriakártyán. Igaz, hogy egy fiatal madár volt, nem pedig egy szép, öregkori tollruhás egyed, de azért a visító guvat az mégis csak visító guvat. :)