Ördögfiókák

A szél megint felborította a tutajt. Már látom, hogy ez lesz a legnagyobb problémám, és még nem találtam meg a megfelelő megoldást. Annyira könnyű a szerkezet, hogy egy nagyobb széllökés, a rajta lévő sátor oldalába kapva egyből viszi, hiába kötöttem ki akárhogy is. Szóval azért mentem ki a tóhoz, hogy helyre rakjam a dolgokat. Ám amint az elsodródott és oldalára fordult tutaj felé caplattam, izgalmas dologra lettem figyelmes. Apró, feketén pelyhes, piros fejű fióka úszott be előlem a növényzet közé. Ó, hát kikeltek a szárcsa fiókák! Pompás! El is határoztam egyből, hogy valamit kezdek a dologgal. A tutajt arra a helyre állítottam fel, ahol a kis szárcsát láttam, és úgy, hogy a még javában virágzó kányafű is helyet kapjon a képeken.

Pár nap múlva, még sötétben, már a fotós táskával a hátamon gázoltam a vízben a les felé. Nagyon sötét volt, a felhők miatt a csillagok sem látszottak. Csupán a keleti látóhatáron húzódó finom derengés jelezte, hogy közeledik a hajnal. Napkelte környékén járhatott az idő, csak gondolom, mert napfényt aznap reggel nem láttam, amikor egy nagy kócsag szállt le a les előtti nádszegélybe.

Kicsit várt, tollászkodott egy rövidet, majd gyors léptekkel kisétált a látómezőből.

Kár. Utána sokáig nem mozdult semmi. Vagyis annyi történt, hogy a les melletti nádfoltban rázendített egy nádirigó. Látni nem láttam ugyan, de hallottam, amint fel le ugrál a nádszálakon, és olyan erővel nyomta szakadatlanul "kara-kara-kit-kit" énekét, hogy az valami elképesztő volt. Három óra után már gyakorlatilag semmi mást nem hallottam. :) Na szóval a nádirigó énekétől kísérve végül csak mozdult valami a nádszegélyben. Egy szárcsa tűnt fel. De nem volt egyedül. Sorban úsztak ki utána a fiókái. Hát erre vártam! A család szépen közeledett.

Jaj, hogy néznek ezek ki közelről. Fekete testű, piros fejű ördögfiókák. :) Nagyon aranyos volt a jelenet, szorosan követték az anyjukat,

aki ha valami finom falatot talált, egyből nyújtotta feléjük.

A hamarabb odaérő apróság pedig megkapta a gyorsaságáért járó finomságot.

Sajnos alig pár perc alatt átértek az egyik oldalról a másikra, és eltűntek a szemem elől, csak a fiókák kérő hangja hallatszott még egy darabig a les mögül.

Túl sok minden nem is történt a következő órákban. Néha egy magányos szárcsa úszott át sietősen,

és még egyszer megmutatták magukat a szárcsa fiókák is.

Bár a nap nem mutatta magát egész reggel, mégis szép volt a hajnal. Hisz nem minden nap találkozik az ember ördögfiókákkal. :)