2009. március 2., hétfő

A hónap képe

Február hónapban a hónap képe az "Extázis". A képen szereplő zöldike érdekes testtartása ihlette a címet. Több alkalommal is próbálkoztam azzal, hogy az etetőre gyűlő madarak viselkedéséből is elcsípjek valamit. Erre a legkézenfekvőbb a zöldike volt. Egyrészt ez a faj látogatta a legnagyobb számban a napraforgós tálcát, másrészt igen aktívan "viselkedtek" is. Folyamatosan civakodtak, kergetőztek. Általában ezek a viták nagyon gyorsan zajlottak le, így nagyon kellett koncentrálni, hogy időben nyomjam a gombot. Az esetek többségében elkéstem vele, de azért arra is volt példa, hogy sikerült egy-két jó mozdulatot elcsípni.
Így volt ez azon a napon is. A reggeli erős havazás után délutánra jött egy kis napsütés. Ettől a madarak is felélénkültek, nagyon jó mozgás volt az etetőn. Zöldike-özön. Szerencsém volt az időjárással, mert a napsütés lehetővé tette, hogy rövidebb záridővel fotózzak. A mozdulatok kimerevedtek a képen, a korábbi bemozdulásos "akciófotókkal" ellentétben.
A kép egy kapáslövés eredménye. Ez a szép hím a fölötte elrepülő fajtársát fenyegeti. Az egész talán 2 másodpercig tartott.

A fotó a Mecsekben készült. Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 optikával, f6/7, 1/1000, ISO400 beállításokkal, állványról, manuális fókusszal.

A kép a Birdphotography Hungary "A hét fényképe" kitüntető elismerését kapta.

1 megjegyzés:

  1. Kedves Sándor!
    ...elvittem két képet, remélem nem baj,...gyönyörűk a képeid...
    üdv amerika24

    VálaszTörlés