2009. március 8., vasárnap

Első az elsők között

Mindíg nagy élménynek számít, ha a tél végeztével elkezdődik a kora tavaszi virágzás. Ilyenkor pontos haditerv készül, hogy a virágkalendárium szerint, és a saját tapasztalatok alapján, sorra nyíló vadvirágokat, azok élőhelyét milyen sorrendben látogassam végig. Szoros menetrend ez, mert a hirtelen beköszöntő tavsz hatására berobbannak a virágok, és ha nem tervezek előre, akkor csak kapkodom a fejem, és mindenről lemaradok.
Szóval az első hadmozdulat minden évben a Dél-Zselic lankái között megbúvó kis téltemető populáció felé irányul. A február végén előbújó, egy-két hétig virágzó kis védett növény az egyik kedvencem. Nehéz jól megfotózni, mert az ilyenkor jellemző változatos időjárás már többször megtréfált. Bizony el kell kapni azt az egy vagy két napot, amikor én is ráérek, az eső sem esik, a nap is süt, és az autó is indul. Ez nem minden évben sikerült, ezért kevés jó téltemető fotóm is van.
Idén a második alkalom volt, amit talán sikeresnek mondhatok. Igaz, hogy nyakig sáros lettem, mert hát megfelelő perspektívát találni a vizes, sáros talajon nem egyszerű, de talán megérte.


Trillázó csuszkák, doboló harkályok, búgó kék galambok és a pocsolyából halkan brekegő erdei békák adták az aláfestést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése