2016. június 26., vasárnap

Valóra vált álom

Öt évvel ezelőtt, egy tóparti séta alkalmával láttam egy fajt, ami megmozgatta a fantáziámat. Kis kárókatonák halászgattak a vízen. Ez a fokozottan védett madár meglehetősen ritka hazánkban, költő állománya néhány 100 pár, úgyhogy azt hiszem érthető, ha a madarász szívem gyorsabban kezdett dobogni a kis kormik láttán. Akkoriban már gyakorta jártam ki fotózni is a területre, de csak partról, esetleg a leeresztett tómederben próbálkoztam lessátras módszerrel. Az úszó leses fényképezésről akkor még fogalmam sem volt. Csak azt tudtam, hogy milyen nagy dolog lenne, ha erről a ritka fajról itt fényképet tudnék készíteni. Persze az akkor használt módszerekkel ez szinte lehetetlen volt. Azóta minden évben, a költési időszak után, felbukkant néhány példány, és ezek az esetek mindig felébresztették bennem a kis kárókatonával kapcsolatos terveimet. Ez történt a legutóbbi hajnali les alkalmával is. Amikor kifelé gázoltam a tóból, és kiértem a takarásból, a nyílt vízről egy kis kárókatona repült fel előlem. Azonnal kész volt a terv. Itt az idő, most vagy soha, mondaná a költő. :) A tutajt valójában ezért kormányoztam át, és a terepet úgy alakítottam, hogy a kis kárónak is kedvére tegyek. Az előző bejegyzés délutánja nem hozott ezen a téren sikert, nem láttam a madarat, de talán a következő hajnali les meghozhatja azt. Szombat reggel négy óra előtt álltam meg a tóparton, kicsit korábban, mint a múltkor, ezen ne múljon a dolog. El is indult a nap, ahogy kellett, a nádas mellől tőkések kanyarodtak elém. Inkább a finom hínár érdekelte őket, de volt, amelyik megállt egy röpke tollászkodásra.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3245
A szárcsák is mozgolódni kezdtek, a vízen és a pihenőfán egyaránt.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3246
De a szürke gémek is kezdtek visszaszállingózni, miután a félhomályban elriasztottam őket a tutaj tetejéről. Ott éjszakáztak. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/3247
És akkor megtörtént, amire vártam. Egy csobbanással kis kárókatona landolt a vízen. Elég messze volt, de azonnal felismertem. Nem sokat teketóriázott, egyből halászni kezdett. Hol itt-hol ott bukkant fel a víz alól. Így azért nehéz lesz fotózni. Aztán az egyik felbukkanás után célba vette a lest. Egyenesen felém úszott. Nem volt messzebb 4 méternél, amikor elhaladt a les előtt, de az optika már be volt állítva, nem akartam egy óvatlan mozdulattal elriasztani, bármennyire is nagy volt a kísértés. A kormi aztán fordult egyet, és már fel is ugrott oda, ahova azt vártam. Az ellenfénybe beállított szárítkozóhelyre.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3248
Hej, ennek a fele sem tréfa! Ráfeküdtem az exponálógombra.
http://volgyisandor.extra.hu/sites/default/files/images/kis_karokatona2.jpg
A madár rázta magát, verdesett a szárnyaival,
http://volgyisandor.extra.hu/node/3250
http://volgyisandor.extra.hu/node/3251
szórta szét a vízcseppszikrákat.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3252
http://volgyisandor.extra.hu/node/3253
http://volgyisandor.extra.hu/node/3254
A látvány fantasztikus volt. A kelő nap gyönyörűen átvilágította a madár szárnyait, és életet vitt a szétfröccsenő vízcseppekbe.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3255
http://volgyisandor.extra.hu/node/3256
A gyors pillanatokat követően aztán a madárban is volt idő gyönyörködni.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3257
A kárókatonák szervezete nem termel faggyút, ami a vízimadarak tollazatát vízhatlanná teszi, így a halászat alatt a kormorán tollai eláznak. Így nehézkessé, vagy esetleg lehetetlenné is válik a repülés. Ezért a kárókatonák a vízben való táplálkozás után minden alkalommal kénytelenek a tollazatukat megszárítani.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3258
Ez persze nem megy egyik pillanatról a másikra, volt idő alaposan szemügyre venni legújabb kedvencemet.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3259
http://volgyisandor.extra.hu/node/3260
http://volgyisandor.extra.hu/node/3261
mint egy napimádó, úgy fürdött a reggeli nap szép, narancsos fényében.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3262
Nehéz leírni, mit is jelent, amikor egy régen áhított faj egyszer csak testközelbe kerül, és a fejben már létező fotók megjelennek a fényképező kijelzőjén. Azt hiszem olyasmi ez, mint egy valóra vált álom.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3263
A szárítkozó szertartás után a kis kárókatona végül elrepült. Nagy volt az öröm, amikor visszanéztem a fotókat. Volt még egy kis idő a tervezett indulásig, így levezetésképp a szárcsákkal,
http://volgyisandor.extra.hu/node/3264
és a vissza-visszatérő szürke gémmel foglalkoztam kicsit.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3265
http://volgyisandor.extra.hu/node/3266
Majd a nap utolsó fotójára egy tőkés réce jelentkezett az egyre erősödő fényben.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3267

14 megjegyzés:

  1. Gratulálok Sanyi!

    Mindig öröm jó dolgokat olvasni, még ha mással is történnek az események! Át tudom élni a helyzetet :) Nagyszerű a faj és a képek sem kevésbé. A szokott minőségi szinten természetesen.

    Üdv, Tamás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tamás!

      Köszönöm szépen! Remélem tudsz a történetekből meríteni a saját munkádhoz. :)

      Törlés
  2. Szeretem az ilyen posztokat, amiken átjön az író lelkesedése. A fotók között akad egy két kiállításra való.

    VálaszTörlés
  3. ki mint vet, úgy arat!
    gratula Sanyi, csak így tovább!

    VálaszTörlés
  4. Sanyi!
    Ôszinte gratulációm! A legolvasottabb blogger lettél a számomra, s mintha ezt sejtetted volna, egyre érdekesebb történetekkel, egyre lenyûgözôbb fotókkal kápráztatsz el. Sok sikert és kitartást kívánok hozzá!
    Üdv. Sz.Tibor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tibi!
      Nagyon köszönöm, igazán jól esik! Pláne olyantól, akinek a munkáját én is követendő példának tartom. :)

      Törlés
  5. Szívből gratulálok Sanyi!
    Nagyon átjön az "eufórikus" hangulat, tudom milyen érzés megélni egy régen várt pillanatot. A 18/19-es fotóid különösen tetszettek, ha szabad egyáltalán kiemelni egy-egy képet ebből a remek sorozatból.
    További sok sikert kívánok!
    Üdv Miklós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mikós!
      Nagyon szépen köszönöm! Örülök, ha érezhető az átélt élmény hangulata.

      Törlés
  6. Egyik legjobb soroztod! Gratulalok :)

    VálaszTörlés