2015. június 17., szerda

Lepkék

A június első fele elröppent. A májusi vízimadár őrületnek egy eredménytelen június eleji lesezés vetett véget, amit képes voltam egy kánikulai délutánon elkövetni. A fekete lessátor alatt ráadásul kisebb hősokkot is kaptam, úgyhogy úgy döntöttem, kicsit pihentetem a tutajos projektet. Az egyéb tennivalók is megszaporodtak a hónap első heteiben, így a fotózásra nem is jutott idő. Csak néha egy-egy gyors ellenőrzésre futottam ki a lesekhez, hogy azért minden rendben legyen. Egy ilyen vizit alkalmával a tó gátján, egy virágzó aszatfolton, szép lepkegyülekezésre lettem figyelmes. Pár négyzetméteren 40-50 lepke mozgott. A látvány nagyon szép volt, így pár óra múlva már fényképezővel tértem vissza, hogy az elmúlt hetek ínségét némileg velük csillapítsam.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2330
Öt faj egyedei mozogtak a virágok körül, de a legtöbben talán a bogáncslepkék voltak.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2331
Csak be kellett állnom a virágok közé, és megvárni, míg a közelemben szállnak le.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2334
Annyian voltak, hogy még válogathattam is, és kipróbálhattam több kompozíciót is.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2339
De azok a helyzetek voltak a legizgalmasabbak, amikor olyan pozícióban helyezkedtek el, hogy még a pödörnyelvük is szépen látszott, amint a virágok nektárja után kutattak.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2338
http://volgyisandor.extra.hu/node/2341
Nagy létszámban voltak még nappali pávaszemek is.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2332
http://volgyisandor.extra.hu/node/2333
Tudtam, hogy ez egy kivételes lehetőség, mert a lepkék, főleg, ha meleg van, nem egyszerű fotótémák. Nagyon gyorsak, és nem mindig várják be az embert. Most ezzel nem volt gond.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2335
Meglepően jól tűrték, hogy a közelükben vagyok.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2336
http://volgyisandor.extra.hu/node/2340
http://volgyisandor.extra.hu/node/2342
Igaz, hogy nem madarak, de repülnek, és tagadhatatlan, hogy nagyon szépek. :)

4 megjegyzés:

  1. Sanyi ezek telével készültek? Egészen pazar képek, ilyet egy makro obival nem hiszem, hogy lehet (mélységélesség nem lenne ekkora)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Sigma 120-400, 400 mm-en. Így nem kellett olyan közelre menni sem. Az optika közelpontjáról (1,5 m) tudtam fényképezni őket.
      Köszi! :)

      Törlés
  2. Szép fotók Sanyi! Magam is kedvelem a lepkéket, csak a határozásukkal van némi probléma... Mindenesetre gyönyörűek!

    Üdv.

    (Állványt használsz ilyenkor?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!
      Van két jó honlap ez ügyben:
      http://jasius.hu/lepidopterology/
      http://macrolepidoptera.hu/

      Igen, természetesen állványról készültek a fotók.

      Törlés