Hajnal a tavon

Hajnali fotózásra készültem. Rég volt már, hogy így tettem, ehhez képest viszont könnyen ment a kelés. A felhőmentes napkelte ígérete sokat nyomott a latban. Pár nappal előtte a tutajon igazítottam kicsit, hogy a lehető legjobban ki tudjam használni majd a nap első fényeit, és egyúttal szét is néztem kicsit. Két hete fotóztam itt utoljára, azóta sok minden változott. A sekély vízben derékmagasságúra nőtt és kivirágzott a kányafű. Egész mezőnyi részeket borít be sárga virágaival.  A víziboglárka is kezdi már virágait tolni a víz fölé. A nagy böjti réce és kanalas réce csapatok továbbálltak. Kicsit lecsendesedett a tó. Vagyis inkább változott. Ezek tudatában álltam meg még sötétben a gáton. Csak egy őz bandukolt velem szemben, miközben befelé tartottam. Mindketten meglepődtünk. :) A másik meglepetés a hajnali harmat volt. Meglehetősen hűvös volt, és a derékig érő kányafű át is áztatta a ruhámat, míg a leshez értem. De ilyenkor ez mit sem számít. A keleti égbolt már dereng, a vízről biztató hangok, csobbanások hallatszanak, ki gondol ilyenkor az átázott ruhára. Az égbolton sehol, egy felhő, semmi sem akadályozta, hogy a pirkadat fényeiben kibontakozzon a környék. A keleti látóhatár gyönyörű színekben pompázott, ami percről-percre változott. Egy-egy átrepülő madár, kócsag vagy szürke gém sziluettje tette izgalmassá a látványt.

Ahogy a napkorong egyre emelkedett, úgy tűntek el a rózsaszín árnyalatok, és úgy váltott át az égbolt sárgás-vöröses árnyalatúvá.

Majd az egyre több fényben szépen rajzolódtak ki a tó részletei.

Csodálatos színjáték. A látványt fokozta, hogy a víz fölött finom pára úszott, és a makulátlan szélcsendben gyengéden hullámzott a tó fölött. Nyugalom száll ilyenkor az emberre, én is csak feküdtem a lesben, és gyönyörködtem a látványban. Ebbe az idilli környezetbe úszott be egy szárcsa. Nem túl közel, de ez talán most nem is annyira fontos.

A sejtelmes köd, a szép ellenfény, és a kányafű sárga virágai valami egészen speciális hangulatot adtak a fotóknak.

A szárcsa persze nem sokáig időzik a fényárban. Fogja magát, és befordul a  növényzet közé, eltűnik a szemem elől. A történések is áttevődnek a másik oldalra. A les melletti magas kányafűmezőből réce sziluettje tűnik ki. Még messze van, és bujkálva közeledik, de már kivehető, egy tőkés réce gácsér célozta meg a lest. Sokáig nem tudtam fotózni, de az egyik eltűnés után váratlanul egészen közel bukkant ki a növényzet közül.

Ó, nagyon megkapó a jelenet. Biztosan sejti, hogy ott vagyok, de próbálom mozdulatlanul tartani az optikát, és végül megnyugszik. Néha a vízben túrva kicsit kiúszik a nyíltabb részre.

Fordul egyet, majd visszasiet a takarásba. Most már azt is látom, miért. A tojó ott matat a növények között. Együtt úsznak tovább a kányafű tengerben. A nap már teljesen felkelt, a pára is szétoszlott. Az egyre erősödő ellenfényben megint egy szárcsa jelenik meg.

Nagyokat tép a hínárból, miközben áthalad előttem.

A szárcsa is gyorsan magamra hagyott. Bár még nincs nyolc óra, a fények mégis olyan erősek, hogy nincs értelme tovább maradni. Bár nem túl mozgalmas, de annál hangulatosabb reggel volt. Soha rosszabbat! :)