Az utóbbi pár fotózás zömében az ölyvekről, hollókról szólt. Igaz, hogy a leskunyhó mellett ott áll a madáretető is, de a kismadarakkal jobbára csak ímmel-ámmal foglalkoztam. A nagyobb madarak fotózása jobban lekötött, ha meg épp nem volt előttem ölyv, akkor csak figyeltem a sürgölődő aprónépet a napraforgó körül. Arra gondoltam, hogy egy kicsit több időt szánok rájuk, ezért hát alaposabban előkészültem a legutóbbi les alkalmával. Kezdetben csak a széncinegék lepték el az etetőt, miután eltűntem a szemük elől.
De aztán egyre színesebb lett a társaság, és végül egy húsz fős tengelic csapat is megjelent. Ők aztán egyből átvették a hatalmat az etetőnél.
Nagy volt a keveredés, mert folyton civakodtak. Hol egymással, hol a cinegékkel, hol a zöldikékkel. Koncentráltam is, hátha sikerül valami balhét elcsípnem, de pechemre az igazán látványos jelenetek mindig az etetőtálcán történtek, nem pedig ott, ahol én azt szerettem volna. A véletlen műve csupán, hogy az egyik képre mégiscsak valami érdekeset sikerült rögzíteni. Az etetőtálcáról felugró zöldike éppen jó pozícióban került a keretbe.
Persze mikor végre két tengelic is leült az ágra, akkor hirtelen az előbb még egymást kergető madarakból békés szemlélődőkké váltak.
Hát ez van, mit lehet tenni. Talán majd a következő alkalommal közreműködőbbek lesznek. Akárcsak az ölyvek, akik ma hanyagolták a társaságomat, hiába szugeráltam őket, inkább csak az erdő felett keringtek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése