Téli madáritató

Január van, az év leghidegebb hónapja. Vagy mégsem? Ebben az enyhe, már-már tavaszias időben gondoltam egyet, és a madáretető helyett az itatót vettem célba. Hátha hoz valami érdekeset az év első fotózása. A szitáló eső majdnem kedvemet szegte, de ha már elindultam, legalább megnézem, minden rendben van-e a lesekkel. Meg bíztam abban is, ami már többször is bebizonyosodott, hogy fenn a Mecsekben sokszor egészen más idő van, mint a hegylábi részeken. Szerencsére most is így volt. Mire a madáritatóhoz értem, már oszladoztak a felhők. Időnként a nap is kibukkant már. Az ősz óta nem igen foglalkoztam az itatóval, meg a tél elején huzamosabb időre be is fagyott. A vízpótlás hiánya miatt a vízszint már nem volt ideális a fotózáshoz, vagy száz liternyi biztosan hiányzott belőle. De mindegy is, tél van, úgysem lesz nagy mozgás. Mire elrendeztem a terepet, és bebújtam a kunyhóba, egészen vidám idő kerekedett, valahogy nekem is jó kedvem lett. Szeretek a madáritató mellett leselkedni, erre időről-időre rádöbbenek, ha huzamosabb ideig nem járok itt. Van egy hangulata, amit nem lehet megunni. Be is vackoltam, de előtte kitessékeltem pár pókot, hogy rendesen elférjek. A les ablakáról még el sem tűnt a pára, amikor szárnysuhogást hallottam a közelből, és a víz mellett megjelent egy vörösbegy. Körbeugrállta a vizet, majd el is szállt.

Na kép nélkül már nem megyek haza. Az erdőből érdes cserregés hallatszik. Ökörszem jár a közelben. A hang egyre közelebbről jött, a következő pillanatban már ott is állt előttem. Délceg tartású apró madár. Még jó, hogy "szólt" előre, így fel tudtam készülni. És ki tudtam használni azt a pár pillanatnyi időt, amíg megállt körülnézni az itató szélén. Másként nem sok esélyem lett volna az éles képre.

Villámgyorsan be is ugrott a víz mellé. Ej de kár, hogy nem töltöttem fel a medencét! A pici madárka szinte elveszik az itató "magas" partja mellett.

Az ökörszem vidám fürdőzésbe kezdett. Perceken keresztül csapkodta a vizet, szinte minden tolla elázott. A végén még egy csatakos képet sikerült elkapnom róla, aztán már ment is.

Még az ökörszem távolodó cserregését hallgattam, amikor szajkó huppant le az itató szélére. De a kunyhóhoz közelebbi részére, alig lehetett 50-60 cm-re. Micsoda portré lehetőség.

Óvatosan kattintgattam, a madár fel se vette. Alaposan körbefényképeztem. 

A szajkó nem maradt sokáig egyedül, a medence másik oldalára megérkezett a haverja. Szintén portré távolságban. Ez ám a luxus, még válogathattam is, melyiket fotózzam.

Portré fürdés előtt, és portré fürdés után.

A szajkókat cinegék váltották. Kisebb-nagyobb csapatokban, hullámszerűen érkeztek.

Több széncinege is fürdött egy időben, nagy volt a csobogás, fröcskölés.

Időnként egy-egy mezei veréb is csatlakozott hozzájuk.

Már délutánra járt az idő, a fényviszonyok is egyre szebbek lettek, ahogy a hátteret megvilágította a nap. Ebben a szép fényjátékban jöttek a kék cinegék.

Egymás után többen is. Az egyre jobban izzó háttér előtt nagyon szép látványt nyújtottak.

A cinegéket fekete rigó rebbentette szét. Egy szép hím érkezett. A fotózás hevében fel sem tűnt, hogy bal lába hibás. A fotók feldolgozásakor vettem csak észre. De láthatóan ez nem okozott neki nagy problémát, jó kondiban volt.

A rigó után újabb és újabb cinege csapatok érkeztek. Nagy volt a jövés menés, amibe egy tojó nagy fakopáncs is belecsöppent

Lassan indulnom kellett már. Elégedett voltam. De még egy meglepetést kaptam a nap végére. Az itató sarkába kis madár szállt le. Mint a villám, a víz mellett termett, ivott három kortyot, és mer el is tűnt. A fényképező ötször kattant. Három fotó lett éles. Egy tojó csíz volt a röpke vendég. Szép koronája a napnak. 

Micsoda pörgés volt! Hány üres napot ültem már végig a nyári melegekben, most pedig a tél közepén majdnem megtelt a memóriakártya. Jó tanulság volt. Télen is vizet a madaraknak! :)