Mókus

Bár fotós projektjeim nagyrészt madarakról szólnak, azért vannak terveim négylábú állatokkal is. Igaz, hogy nincs tolluk, de nagy kedvenceim például a mókusok is. Régóta tervezgetem, hogy miképpen tudnék közelebb kerülni hozzájuk. Vagyis talán az jobb megfogalmazás, hogy régóta várom, hogy ők rám találjanak. :) Hát ez is bekövetkezett. A harkályok számára diót is  rakok ki rendszeresen, amit a nagy fakopáncsok előszeretettel fogyasztanak. Egy ideje azonban feltűnt, hogy a diókupac között vannak olyan üres héjdarabok, melyeken szemmel láthatóan harapásnyomok vannak. Hát jól van, majd csak fény derül a dologra, gondoltam. Így lett. A les mögül avarzörgés hallatszik. Olyan szakaszos, megáll, elindul. Egyre közelebbről hallom, míg nem jobbról, az öreg cserfák között, vöröses folt ugrál be a képbe. Mókus! Meg sem áll a diókupacig. Nagyon közel van, talán 2 m-re. Egyből válogatni kezd a diók között, majd egy szép darabot kezelésbe vesz. Forgatja, próbálgatja, majd nekiáll kibontani. Hallani, ahogy éles fogaival lyukat rág a kemény héjon. Nagyon aranyos! :)

Miután megette a finom dióbelet, neki fogott a raktározásnak. Egymás után vitte el a diókat, és rejtette el az avarba, korhadó fatörzs alá. Ha így folytatja, nem lesz elég a dió a tél végéig. :) Eközben egy szinttel feljebb is zajlik az élet. A harkályok egymást váltják a beszállófákon, míg a mókus a földszinten szorgosan dolgozik.

Ölyvek negyedszerre

Idestova négy éve annak, hogy nekifogtam az egerészölyvek fotózásának. Az elmúlt három tél ezen a téren hozott ugyan némi sikert, de valójában úgy érzem, eddig vesztésre állok az ölyvekkel szemben. A ragadozó madarak világa amilyen csodálatos, legalább annyira rejtélyes is számomra. Sokkal kevésbé kiismerhetőbb világ ez mint az énekesmadaraké, és sokkal rögösebb út vezet a megismeréséhez. Természetesen a fotózáson kívül az is a célom, hogy minél közelebbről láthassam ezeket a fantasztikus madarakat, de sajnos az elmúlt telek alatt ez sokkal kevesebbszer sikerült, mint azt szerettem volna. Így hát az eddigi tapasztalataimat összegezve, újból belevágtam. A tavalyi, csúfos eredményt hozó (Vagyis egyáltalán semmilyen eredményt nem hozó.) helyszínt elhagytam, és visszatértem a két évvel ezelőttire. A leskunyhót ismét a Mecsek hegyei közé vittem. 

A tél beálltával az etetést is megkezdtem. Az etetőanyag mennyiségében és minőségében is változtatásokat eszközöltem. És íme, az ölyvek méltányolják a fáradozásaimat. A helyzet ígéretesnek látszik, eddig soha nem látott mennyiségben látogatják az etetőteret. Már csak a fotózásra kell időt szakítani.

Pörgés a madáretetőnél

A tél első hónapjában annyira lekötöttek a harkályok, hogy a madáretetőnél egyszer sem tudtam fotózni. Hogy bepótoljam ezt a végzetes hibát, az újévet egy pörgős madáretetős fényképezéssel kezdtem. Ha meg kellene fogalmaznom, hogy mi okozza a legnagyobb örömet a madáretető melletti fotózásban, akkor azt hiszem, hogy maga a fotózás csak a második helyre kerülne. Az elsődleges élmény mindenképp a madarak közelsége. Egyszerűen doppingol, feldob a szárnyak közeli suhogása, a rendíthetetlen forgalom, a madarak sokszor egészen hihetetlen közelsége. Olyan élmény ez, amit a távcsöves madármegfigyelés nem tud nyújtani. Szóval nincs is is jobb kedvcsináló, mint egy jó, évindító madáretetős fotózás.

Elképesztő a forgalom, amit tapasztaltam. Seregnyi cinege támad minden irányból. 

 A cinege sereg kiegészül a pintyek csapataival. Zöldikék, fenyőpintyek színesítik a felhozatalt.

 Egy-egy szajkó is beszáll néha, pillanatnyi zavart okozva a kisebb madarak egymásutániságában.

De nagy szerencsére a harkályok sem hiányozhatnak. Nagy fakopáncsok jönnek-mennek, kergetőznek. Ügyességüket bizonyítva, többször az ágakon függeszkedve közlekedtek. Bámulatos képességű madarak!

A hónap képe

A december már javában a madáretetés körül forgott. A hónap elején gyorsan kellett cselekedni, hogy a hirtelen beköszöntő, zord, téli időjárás miatt a madarak időben hozzájussanak a kiegészítő táplálékhoz. Ha pedig madáretetés, akkor fotózás. Ebből a szempontból az idei szezont is a harkályoknak szentelem, így ennek megfelelően választottam helyszínt, és építettem csak erre a célra szánt lest. Olyan szerencsésen alakultak a dolgok, hogy már az első fotózások alkalmával sikerült jó képeket készíteni a környéken élő harkályokról, főként a közép fakopáncsokról. Több alkalommal előfordult, hogy egy-egy példány hosszabb ideig is elidőzött a les előtt. A beszállófákra nem csak táplálkozás céljából szálltak be, hanem pihenésre is használták azokat, jó lehetőséget adva nekem a fényképezésre. Egy ilyen pillanatban készült ez a fotó, erről a kecses termetű, finom mintázatú, szép harkályról, ami ezúttal a hónap képe lett.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f5,6 1/15, ISO 400 beállításokkal készült.

Ünnepi harkályok

Az év végi ünnepek nálunk egyet jelent az utazással. A karácsonyt már hagyományosan Tolnanémediben töltjük. A mama finom beiglije mellett nekem viszont ez egyet jelent a madáretetős fotózással is. A szülői udvarban felállított dúcetető hosszú évek óta teljesít szolgálatot. És így, karácsony táján pár órát el szoktam tölteni a mellette összetákolt leskunyhóban is. Úgy gondoltam, hogy ezt a pár órát most a harkályos projekt szolgálatába állítom, és az etető mellé a harkályoknak is megfelelő beszállófa került, a kedvenc csemegéjükkel ellátva.

És lám  a harkályok fel is fedezték ezt a táplálkozási lehetőséget. A környékbeli nagy fakopáncsok szépen bejártak az etetőre.

Persze a harkályoknak felkínált csemegére más madarak is rákaptak. A cinegék mellett néhány csuszka is megjelent párszor.

A nagyobb meglepetést azonban egy közép fakopáncs feltűnése okozta. Nem egy szokványos látvány egy falusi udvarban, örültem neki nagyon. Nem sietett, kényelmesen tollászkodott, mielőtt táplálkozni kezdett volna.

Szép volt, ünnepi hangulat, ünnepi harkályokkal. 

Hatalomátvétel

A harkályetetőnél változtak az erőviszonyok. Az eddigi békés órákat eszeveszett kergetőzés, erőfitogtatás váltotta fel. A harkálycsemegére bejáró hím nagy fakopáncs úgy döntött, hogy minek megosztani a táplálékot másokkal, ha saját magának is megtarthatja. Ezért hát minden madarat, aki leszállni merészel el kell kergetni. Csuszka, cinege, közép fakopáncs, nagy fakopáncs nem számít. De mivel viszonylag sok madár látogatja a harkályetetőt, a terület újdonsült urának a táplálkozásra már nincs is ideje. Sokszor nem is tudta hirtelen eldönteni, melyik madár nyomába eredjen, amikor egyszerre több cinege is leszállt. Ilyenkor csak farkát széttárva, szárnyait picit leeresztve, dühösen forgolódott, majd a legközelebbi madár után vetette magát. 

Persze a rivalizálás sem tarthat örökké, és a sok lúd disznót győz elve alapján, előbb-utóbb minden madár hozzájutott a táplálékhoz.

Variációk közép fakopáncsra

Nehéz felhők lepik el az eget, hideg eső veri a leskunyhó tetejét. A néha felerősödő szél becsapja az esőcseppeket a les üvegére. Nem jó az idő. Egy dolog azonban feledteti a komor időjárást. A les előtt közép fakopáncs mozog. Ennek fényében azért egészen másként fest a dolog. Többször megjelenik a beszállón, csipeget a harkály csemegéből, majd elrepül, hogy 10-15 perc múlva visszatérjen.

A beszállófán megpihenő harkályt van idő alaposan szemügyre venni. Az eső csak esik rendületlenül, néha átcsap havas esőbe, de a kis harkály tűri békésen, kicsit felborzolva tollait. Percek telnek el így, méla nézelődésben. A harkály az erdőt kémleli, én meg a harkályt. Gyönyörű madár! Kis idő múlva fel is tűnik valami. A vállán fehér folt van. De az előbb még nem volt! Aha. Ezek szerint két madár is bejár a les elé!

Eső ide vagy oda, szépen alakul a harkályos projekt.