Téli madáritató

Január van, az év leghidegebb hónapja. Vagy mégsem? Ebben az enyhe, már-már tavaszias időben gondoltam egyet, és a madáretető helyett az itatót vettem célba. Hátha hoz valami érdekeset az év első fotózása. A szitáló eső majdnem kedvemet szegte, de ha már elindultam, legalább megnézem, minden rendben van-e a lesekkel. Meg bíztam abban is, ami már többször is bebizonyosodott, hogy fenn a Mecsekben sokszor egészen más idő van, mint a hegylábi részeken. Szerencsére most is így volt. Mire a madáritatóhoz értem, már oszladoztak a felhők. Időnként a nap is kibukkant már. Az ősz óta nem igen foglalkoztam az itatóval, meg a tél elején huzamosabb időre be is fagyott. A vízpótlás hiánya miatt a vízszint már nem volt ideális a fotózáshoz, vagy száz liternyi biztosan hiányzott belőle. De mindegy is, tél van, úgysem lesz nagy mozgás. Mire elrendeztem a terepet, és bebújtam a kunyhóba, egészen vidám idő kerekedett, valahogy nekem is jó kedvem lett. Szeretek a madáritató mellett leselkedni, erre időről-időre rádöbbenek, ha huzamosabb ideig nem járok itt. Van egy hangulata, amit nem lehet megunni. Be is vackoltam, de előtte kitessékeltem pár pókot, hogy rendesen elférjek. A les ablakáról még el sem tűnt a pára, amikor szárnysuhogást hallottam a közelből, és a víz mellett megjelent egy vörösbegy. Körbeugrállta a vizet, majd el is szállt.

Na kép nélkül már nem megyek haza. Az erdőből érdes cserregés hallatszik. Ökörszem jár a közelben. A hang egyre közelebbről jött, a következő pillanatban már ott is állt előttem. Délceg tartású apró madár. Még jó, hogy "szólt" előre, így fel tudtam készülni. És ki tudtam használni azt a pár pillanatnyi időt, amíg megállt körülnézni az itató szélén. Másként nem sok esélyem lett volna az éles képre.

Villámgyorsan be is ugrott a víz mellé. Ej de kár, hogy nem töltöttem fel a medencét! A pici madárka szinte elveszik az itató "magas" partja mellett.

Az ökörszem vidám fürdőzésbe kezdett. Perceken keresztül csapkodta a vizet, szinte minden tolla elázott. A végén még egy csatakos képet sikerült elkapnom róla, aztán már ment is.

Még az ökörszem távolodó cserregését hallgattam, amikor szajkó huppant le az itató szélére. De a kunyhóhoz közelebbi részére, alig lehetett 50-60 cm-re. Micsoda portré lehetőség.

Óvatosan kattintgattam, a madár fel se vette. Alaposan körbefényképeztem. 

A szajkó nem maradt sokáig egyedül, a medence másik oldalára megérkezett a haverja. Szintén portré távolságban. Ez ám a luxus, még válogathattam is, melyiket fotózzam.

Portré fürdés előtt, és portré fürdés után.

A szajkókat cinegék váltották. Kisebb-nagyobb csapatokban, hullámszerűen érkeztek.

Több széncinege is fürdött egy időben, nagy volt a csobogás, fröcskölés.

Időnként egy-egy mezei veréb is csatlakozott hozzájuk.

Már délutánra járt az idő, a fényviszonyok is egyre szebbek lettek, ahogy a hátteret megvilágította a nap. Ebben a szép fényjátékban jöttek a kék cinegék.

Egymás után többen is. Az egyre jobban izzó háttér előtt nagyon szép látványt nyújtottak.

A cinegéket fekete rigó rebbentette szét. Egy szép hím érkezett. A fotózás hevében fel sem tűnt, hogy bal lába hibás. A fotók feldolgozásakor vettem csak észre. De láthatóan ez nem okozott neki nagy problémát, jó kondiban volt.

A rigó után újabb és újabb cinege csapatok érkeztek. Nagy volt a jövés menés, amibe egy tojó nagy fakopáncs is belecsöppent

Lassan indulnom kellett már. Elégedett voltam. De még egy meglepetést kaptam a nap végére. Az itató sarkába kis madár szállt le. Mint a villám, a víz mellett termett, ivott három kortyot, és mer el is tűnt. A fényképező ötször kattant. Három fotó lett éles. Egy tojó csíz volt a röpke vendég. Szép koronája a napnak. 

Micsoda pörgés volt! Hány üres napot ültem már végig a nyári melegekben, most pedig a tél közepén majdnem megtelt a memóriakártya. Jó tanulság volt. Télen is vizet a madaraknak! :)

A hónap képe

A december fotózás szempontjából fantasztikus volt. A hónap elején beindult ölyves projektnek immár ötödik alkalommal ugrottam neki. A gondos előkészületeknek és a madaraknak hála, eddig soha nem tapasztalt élményeket élhettem át a lesben töltött idő alatt. Ráadásul az évek során kialakult, és a fejemben már létező fotók megvalósításában is előre tudtam lépni. A mecseki hegyoldalak erdőfelújításaiban meghagyott hagyásfákon gyakran látni egerészölyveket. Nézelődnek, figyelik a környéket, vagy éppen csak süttetik magukat. A hegygerincen futó, vagy a hegyoldalban kanyargó utakról sokszor néztem őket távcsővel, és azon morfondíroztam, miként is lehetne ezt az annyira jellemző pillanatot képbe önteni, amint az ölyv az alatta elterülő erdő felett őrködik. Hát íme. :)

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f6.3, 1/320, ISO 400 beállításokkal készült.

Karácsonyi verebek

A karácsonyi hangulathoz nekem már hozzátartozik a szülői udvarban felállított madáretető. Édesanyám szorgos etetése nyomán az enyhe idő ellenére is sok madár látogatta már az udvart. Bár igaz, hogy a madarak java részét egy jó 50-es mezei veréb csapat tette ki. Mivel a karácsony nem telhet el egy kis madáretetős fotózás nélkül, hát úgy gondoltam, jöjjenek a verebek. Nem volt túl nehéz dolgom, a terebélyes jázmin bokor és az etető között ingázó madarakkal, csupán ezen útvonal mellé kellett helyezkednem. Már csak azt kellett elérnem, hogy ne csupán egyszerű verébfotók legyenek, hanem olyanok, melyekbe picit a hely hangulata is belekerül. Ehhez pedig egy léckerítés darabot hívtam segítségül, ami évekkel ezelőtt a baromfiudvarban teljesített szolgálatot, ám egy ideje az udvar sarkában félretámasztva várta, hogy nemesebb feladatot kapjon. 

A verebek egyből megértették, mit akartam, elkezdődhetett a móka. :) Először csak egyesével jöttek.

Majd jó verébszokás szerint egymást érték a kerítés tetején. Mintha kupaktanácsot ültek volna az új helyen. :)

 A végén pedig még egy kis pihenésre is futotta a nagy zsivaly közepette.

BÚÉK! :)

Kedves Olvasóim!

Közeleg az év vége, így eljött az ideje, hogy mindenkinek megköszönjem az egész éves kitüntető figyelmet, és mindenkinek Kellemes Ünnepeket kívánjak!

Veréb

Az ünnepek előtt még szerettem volna egy ölyves napot, ezért a mai ködös reggelen elindultam hozzájuk. Azonban mire felértem a leshez, a szürke időből szép napsütés lett. Felhőmentes égbolt, zavartalan napfény, kellemesen enyhe idővel. Nem is tudom, hogy így karácsony táján ennek örüljek-e, vagy sem. De mindegy, legyünk bizakodóak,  lássuk mit hoz ez a nap! Sajnos sok mindent nem. Az ölyvek talán a meleg napsütés miatt, vagy ki tudja miért, ma nem akarták azt amit én. Nem volt mit tenni, a madáretetőre járó verebekkel múlattam az időt. Népes mezei veréb csapat látogatja ezekben a napokban az etetőt. A szép fényekben csak ki kellett várnom, amíg egyikük-másikuk jó helyre ült. A nap végére azért megjegyeztem magamnak, hogy a mezei veréb egy nagyon szép madár. :) 

Zúzmarás nap

A Kárpát-medencét beborító köd a Mecseket is elérte. Éjszakai fagyok, nappali fagypont körüli hőmérséklet, tejfehér, mindent beborító köd. Ebben a hideg, szutykos, barátságtalan időben az ember hova máshova is kívánkozna, mint ki a lesbe. Kíváncsi voltam, ölyveim miként viselik ezt az időt. Kora délelőtt érkeztem a helyszínre. A sűrű köd takarásában észrevétlenül tudtam beóvatoskodni a leshez. Fantasztikus látvány fogadott. A tartós fagy és a páradús levegő azt eredményezte, hogy mindent szép zúzmara borított. Gyönyörű volt a környezet. Szép képek reményében helyezkedtem el. Nem is kellett sokat várnom az első ölyvre. Hamar megérkezett.

Nem túl jó helyre, de sebaj. Őt még többen is követték. Nem mindegyik a megfelelő érzékkel találta el a beszállásra kijelölt helyet, de azért volt olyan madár, ami megértette, mit akartam. :)

Bár ez a nap nem volt olyan mozgalmas, mint az előző heti, de ismét kaptam valami pluszt a képekhez. A zúzmarás növényzet, és a szürkés, ködös idő különleges körítést adott a mai fotózáshoz. Így átfagyva ugyan, de ismét elégedetten indulhattam haza.

Harkályok

A tavalyi évben, a téli időszakban, sok időt töltöttem a harkályok fotózásával. Az irántuk való érdeklődésem addig fajult, hogy külön lest üzemeltem be, kimondottan ennek a madárcsoportnak a fotózására. Sok szép fotó született, sok szép élmény ért. Viszont akadt egy kis probléma. A nagy testvérről még mindig nem sikerült fotót készíteni. Így nem volt mit tenni, idén is beüzemeltem a harkályos lest. Az eltelt néhány télies hét után tettem egy próbát, hogy lássam, mi is történik a harkályos fánál. Nagy meglepetés mondjuk nem ért. A terepet egyenlőre egy hím nagy fakopáncs uralja. Egész nap a környéken tartózkodik, minden nála kisebb madarat elkerget, és büszkén figyeli birodalmát.

Azért idővel remélem változik a helyzet, és a nagyobb rokonokat is lencsevégre tudom majd kapni.