2016. szeptember 14., szerda

Jeges est

Ebben az évben is eljött a pillanat, a tutaj megfeneklett. A tóban a vízszint annyit csökkent, hogy már nem tudom az optimális helyzetbe állítani úszó lesemet, ennél fogva a jégmadárfotózás körülményein is változtatnom kellett. Sajnos ez azt is jelenti, hogy az előkészített helyszínt is ott kellett hagynom. Az esély, hogy a halfogás pillanatait is megörökíthessem, egyelőre elszállt. De a halas képekről nem mondtam le teljesen, hiszen a partról is lehet jégmadarat fényképezni. Egy szabad estén kiültem hát, hogy lássam, működik-e a dolog.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3381
Úgy tűnik igen. Igaz csak egyszer, de a beülőn megjelent a jégmadár. Hal sem volt nála, csak körülnézett.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3378
Nem sok, de erre a napra be kellett érnem ennyivel. Naplementéig már nem jött vissza. Bosszankodhatnék is a csekély eredményen de a káprázatos naplemente, amit csak akkor vettem észre, amikor kibújtam az álca alól némiképp helyrebillentette a lelkem.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3379
http://volgyisandor.extra.hu/node/3380

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése