2016. január 17., vasárnap

Homályból a fénybe

Késve érkeztem. A hajnali ködszitálás ráfagyott mindenre, így tovább tartott az út a szokásosnál. Ráadásul a sűrű köd is lassított. De még így is sötétben bújtam be a kunyhóba. Hideg van. A les ablakán apró jégcsapok lógnak. De dolgozik az üvegfűtés, a teamécsesek hamar tisztára varázsolják az üveget. Mire pirkad, már tisztán látszik a rét. Legalábbis az a része, amit a vastag köd nem takar el. Amikor az első szarkák megérkeznek, még kékes árnyalatban látszik minden.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2901
Szeretem ezt az időszakot, kár hogy nagyon rövid ideig tart csak. Ahogy telnek a percek, a kékes árnyalatok egyre halványabbak, helyettük a köd szürkesége kezd dominálni.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2902
Majd úgy jó negyed óra múltán mintha enyhe szín kezdene megjelenni a háttérben. A köd ritkul, és talán az időközben felkelt nap fénye kezd derengeni a réten. Az ágon várakozó szarka tollazatán szemet szúr a dér. Már többször tapasztaltam hideg téli reggeleken, hogy a szabadban éjszakázó madarak tollára ráfagy a dér. Nem lehet egyszerű nekik a fagyos éjszaka. Ilyenkor felértékelődik bennem az a munka, fáradság, amit az etetésükre fordítok.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2903
Mire az első hollók megérkeznek, már egészen határozott, és nagyon különleges fény önti el a környéket. 
http://volgyisandor.extra.hu/node/2904
Az ő tarkója is deres. Olyan,  mintha ősz lenne. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/2905
Kora délelőttre aztán a köd kezdett feloszlani,
http://volgyisandor.extra.hu/node/2906
de a dér még nem akart leolvadni a madarak tolláról.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2907
Úgy tűnik, ez őket cseppet sem zavarta, az etetőtéren nagy lett a forgalom.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2908
A nagy sürgés-forgás közepette előfordult, hogy a fotókon olyan képelem is megjelent, amit nem terveztem előre. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/2909
A délelőtt első fele el is telt. Csak varjúfélék jöttek. Már jócskán benne jártunk a napban, amikor az első ölyvek is leszálltak.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2910
http://volgyisandor.extra.hu/node/2911
Az elsők még viszonylag nyugodtan viselkedtek,
http://volgyisandor.extra.hu/node/2912
majd mikor egyre többen lettek, mindenkinek sürgőssé vált a dolog.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2913
Szigorú nézések, és egy-két röpke csatározás is megesett.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2914
Az elsőnek érkezők közben már jóllaktak, és jobbnak látták, ha az indulatokat, teli beggyel, csak szemlélőként nézik,
http://volgyisandor.extra.hu/node/2915
és helyet adnak az újonnan érkezőknek.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2916
De ahol sok ölyv gyűlik össze, ott bizony a pihenőhelyért is meg kell küzdeni. Ez náluk már csak így van. :) A közeli beülőre érkező madár ki is használta, hogy nyugalma volt pár percig. Hosszasan süttette magát a nappal, miközben széttárta szárnyait. Láthatóan élvezte, ahogy a napsugarak átmelegítik a tollazatát.
http://volgyisandor.extra.hu/sites/default/files/images/egereszolyv198.jpg
A reggeli homályhoz képest, késő délutánra nagyon szép napsütés kerekedett. A hollók fekete tollazata csak úgy ragyogott. 
http://volgyisandor.extra.hu/node/2919
Korábban is jöhetett volna a napfény, mert így csak a kiürülő placcot sütötte. Lassan az utolsó ölyvek is elrepültek.
http://volgyisandor.extra.hu/node/2920
Milyen érdekes, hogy mennyit küzdöttem az első ölyves fotóimért. Most pedig, ezekkel a képekkel, a kétszázadik egerészölyv fotó is felkerült a honlapomra. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/2921
Sok fotó, sok élmény. Remélem egyszer majd a sasokkal kapcsolatban is elmondhatom ezt. Még akkor is, ha ezen a napon nem mutatkoztak a les előtt.      

2 megjegyzés: