2014. július 15., kedd

Mocsárszagú reggel

Az idei év a vízparti fotózások szempontjából csúfosan indult. A halastavaknál megváltozott viszonyok miatt a tavakba kevesebb víz került. Így állhatott elő az a helyzet, hogy a vízparti les előtti mederrészbe gyakorlatilag nem jutott víz, hiába is vártam. A víz ugyan hiányzott, de annyi azért mégis jutott, hogy az iszap átnedvesedett tőle. Ez pedig azt eredményezte, hogy a kis tisztást, aminek a szélébe a lest építettem, ellepte a nád. Ezzel a helyzettel pedig nem tudtam mit kezdeni. Búcsút kellett intenem a guvatfotózási lehetőségnek. Annyira érzékenyen érintett ez a dolog, hogy az év első felében nem is nagyon jártam a tavaknál. Az időközben eltervezett úszó leses projektet is fel kellett függesztenem, mert a megváltozott vízviszonyok azt is keresztbe húzták. A jövőben új alapokra kell helyeznem a fix leses fotózást a tavaknál, az már biztos. De az elmúlt idő alatt persze nagyon hiányzott már a víz és a vízimadarak közelsége. És az a jó kis mocsárszag, ami végigkísérte a vízparti fotózásaimat. Ezen a hiányérzeten enyhíteni kellett, így tettem egy kört a tavaknál. Ami hátrány az egyik oldalon, előny a másikon. Szokták mondani. Az alacsony vízszintnek előnye is van. Partimadarakra bukkantam. Nem is vártam tovább, következő hajnalon már akcióba léptem.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1621
Az éjszakai "szuperhold" ugyan nem segített, mert az erős holdvilágnál gyakorlatilag világosban tudtam csak az előző este kihelyezett lessátrat megközelíteni, de annyira hatalmába kerített a hajnali víz hangulata, hogy nagyon bizakodó voltam. A víz fölött hömpölygő reggeli párában gólyatöcsök tűntek fel.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1608
A felkelő nap lassan eloszlatta a párát, és a kezdetben csak távolabb táplálkozó madarak is egyre közelebb kerültek a sátorhoz.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1609
Nagyon élveztem a helyzetet. Nagyon szeretem ezeket a különleges madarakat. Mifelénk nem túl gyakoriak, ezért minden találkozás, és minden elkészült fotó nagyon értékes számomra. Ezért nem fukarkodtam, hamar telt a memóriakártya.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1610 http://volgyisandor.extra.hu/node/1612
http://volgyisandor.extra.hu/node/1613 http://volgyisandor.extra.hu/node/1615
A képek visszanézése közben érdekes dologra lettem figyelmes. Az egyik képen a gólyatöcs mellett egy másik madár is belekerült a kompozícióba. A tó fölött fattyúszerkők vadásztak, és a táplálkozó gólyatöcsök között csaptak le a vízbe egy-egy hal reményében. Egy ilyen fattyúszerkő került véletlenül a fotóra. Megpróbáltam ezzel a helyzettel kezdeni valamit, és már tudatosan próbáltam a szerkőket a képbe varázsolni. Nem egyszerű feladat. :) Egy értékelhető kép készült.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1614
Időközben a töcsök is bátrabbak lettek, és egy kicsit közelebb jöttek. A már felkelt nap fényében nagyon szépen mutattak.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1616 http://volgyisandor.extra.hu/node/1618
Szóval összességében jól telt a reggel. A partimadarak között feltűnt kis kócsag csak színesítette a palettát.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1611
Végszóra pedig az egész reggel a sátor körül rohangáló kis lile is megmutatta magát. Róla is tudtam pár fotót készíteni.
http://volgyisandor.extra.hu/node/1620
Jó reggel volt, jó kis mocsárszagú reggel. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése