2013. augusztus 1., csütörtök

A hónap képe

A guvat visítását közelről hallani abszolút hátborzongató érzés. Többször megtörtént már, hogy a vízparti les környezetében, a nádas rejtekében kiabált, akár közvetlenül a les mellett is. Egy alkalommal az is előfordult már, hogy a les tartószerkezetére állt fel, alig 15 cm-re a les üvegétől, és ott visított egyet. Na abba minden belső szervem beleremegett. De persze a közelség, na meg a meglepetés ereje, akkor nem engedte a fotózást. Szóval amióta a guvat a látóterembe került, azóta vágytam, hogy a visító madarat fotón is megörökíthessem. A júliusi vízparti fotózások alkalmával fordult elő, hogy erre esélyt is kaptam. A nádasban közeledő madár már előrejelezte érkezését, így fel tudtam rá készülni. A jó helyen, fotózásra is alkalmas távolságban, a takarásából kilépő madár még egyszer elvisította magát. A fényképező zárszerkezete is kattant. Egy jellegzetes, régóta vágyott pillanat kapott helyet a memóriakártyán. Igaz, hogy egy fiatal madár volt, nem pedig egy szép, öregkori tollruhás egyed, de azért a visító guvat az mégis csak visító guvat. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése