2012. november 14., szerda

Léprigó

Úgy tűnik, hogy a madáritató ebben az esős időben is tud meglepetéseket okozni. Az elmúlt hetekben nem volt időm foglalkozni vele, csak sejthettem, hogy mi történik ilyenkor a les körül. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint így, az ősz végén is zajlik az élet a madáritató mellett. Nem volt ez másképp ezúttal sem. Az ősz egyik jellemzője, hogy a cinegék ilyenkor már csapatostul járják az erdőt. Több csapat is elhaladt a les mellett. Egy-egy madár néha kivált a többiek közül, hogy igyon egy kortyot, aztán gyorsan a csapat után repüljön. A fák még tartják sárguló lombjukat, szép hátteret adtak a fényképező előtt landoló barátcinegének. 
Persze az őszi hangulat már a víz mellett is jelen van. A lassan hulló levelek beborítják az itatót.
A lesfotózásnak megvan az a varázsa, hogy az ember megszűnik embernek lenni. A környék történései, hangjai, rezdülései mind bejutnak a kunyhóba, de emberi mivoltunk rejtve marad. Valóban olyan érzés, mintha egybeolvadnánk a természettel. A közeli fákon dolgozó fekete harkály látványa, a magasban elhúzó daru csapat hangja, a makkot hordó szajkók recsegése, a hulló falevelek neszezése együtt olyan élményt adnak, amit csak a lesben ülve tapasztalhatunk meg. Évek óta kísér ebben az időszakban a léprigók cserregése is. A fagyöngy termését kedvelő madarak csemegézni járnak rá a már érett bogyókra. Persze a természetben semmi sincs véletlenül. A fagyöngy is várja a léprigót, hogy rábízza szaporodásának zálogát. A fagyöngy terméséből a madár csak a húst emészti meg, az ellenálló mag áthalad a tápcsatornáján, hogy a másik oldalon kipottyanva gyökeret verhessen az új nemzedék. Na ezeket a nyomokat, az elpottyantott magokat, fedeztem fel már az elmúlt ősszel is az itató mellett. Egyértelmű volt a jel, léprigók jártak a vízre. Akkor elkerültük egymást, de úgy látszik, hogy ez az év meghozta nekem a léprigót is. Cserregése előre jelezte érkezését, így nem ért felkészületlenül.
Hosszasan ivott, mielőtt újra az öreg cseres fagyöngyeihez repült. Szép pillanat volt.

4 megjegyzés: