Mikor gyerekfejjel elkezdtem a madarakkal komolyan foglalkozni, egyre több szakirodalomra volt szükségem. Mindent tudni akartam róluk, és ezért minden számomra elérhető, madaras témájú könyvet elolvastam. A madárhatározókon kívül ráakadtam Schmidt Egon könyveire is, aki rendkívül olvasmányos formában, a saját madarászélményei segítségével osztotta meg tudását. Szinte faltam az írásait. Nagyon sokat tanultam belőlük. Az elbeszélésekben Egon bácsi többször említette, hogy fülemülesípot használ a fülemülék csalogatására. Mivel hajtott a kíváncsiság, nem voltam rest, és tizenévesen levelet írtam neki, hogy miként is lehetne fülemülesíphoz jutni. Rövidesen küldeményt hozott a postás. Feladóként Schmidt Egon szerepelt. Nagy izgalommal olvastam a levelet, hiszen fény derülhet végre a fülemülesíp titkára. Egon bácsi volt olyan kedves, és aprólékosan leírta, hogy miként is készítette saját kezével a kis szerszámot. A leírás alapján aztán magam is fabrikáltam egyet, amit az őszi madarászásaim alkalmával sikeresen használtam. Az ősszel érő bodza termését sok madár, köztük a fülemüle is, szívesen fogyasztja. Ebben az időszakban behúzódtam egy-egy bodzabokor alá, és néhány alkalommal sikerült is behívnom fülemülét. Nagy élmény volt ez nekem akkoriban. Ha Egon bácsi véletlenül olvassa ezt a bejegyzést, akkor ez úton is köszönöm neki a sok évvel ezelőtti kedvességét. De vajon miért is került most ide ez a bevezető! Elmondom. A mindenki számára ismert csapadékviszonyok miatt a halastavak vízszintje nagyon leapadt. Ezzel persze bekövetkezett az, amitől tartottam, hogy a vízparti les elől is elfogyott a víz. A kis nádassal körülvett tisztás így elnéptelenedett. Mivel a madáritató nyújtott kellő izgalmat, így a vízparti lessel nem is foglalkoztam jó ideje. Laci barátom viszont úgy 10 napja felhívott, hogy járt a lesnél, és csak a kíváncsiság miatt bebújt egy kicsit. És olyat látott, amire senki nem számított volna. A kiszáradó tómederben nagy fülemüle mozgott. A vízimadaraknak kitett beszállófáimat használta, azon ücsörgött. Fülemüléknél már javában zajlik ez idő tájt a vonulás, és a mi csalogányunk testvére is átvonul itt. A nádast használta időszakos pihenőhelynek. Mivel Laci is amolyan becsületes madarász, másnap megfogta, és meggyűrűzte a ritka vendéget. Minderről persze csak telefonon értesültem, mert a családdal hosszú hétvégére elutaztunk. Volt időm kieszelni a haditervet. Az őszi vonulásra általánosan jellemző, hogy lassabban zajlik, mint a tavaszi. A madarak egy-egy jó táplálkozó helyen huzamosabb ideig elidőznek. Csak ebben reménykedhettem én is. Amint tudtam, rohantam is a helyszínre, hogy megtegyem a fotózáshoz szükséges kellő előkészületeket. De fotózni még midig nem volt időm. Csak Dénestől tudtam, aki a hír hallatára szintén benevezett egy nagy fülemüle lesre, hogy jó úton járok. A fényképezésre végül a madár megtalálásától számított 10. napon került sor. Sajnos az éppen akkor betörő, erős széllel érkező hidegfront ezt keresztül is húzta, de legalább arra jó volt, hogy tudjam, a madár még itt van. Másnap viszont a szerencse kegyeltje lettem. A nagy fülemüle oda szállt, ahova én szerettem volna.
Minden passzolt. És még a fülemülesíp is előkerült. Persze a madár hírének hallatára egyből eszembe jutott a gyerekkori emlék. Le is poroltam rég nem használt sípomat. Akkoriban fülemülét hívtam vele, na de nagy fülemülét még nem. Itt volt az ideje, hogy kipróbáljam.
A hívóhangra szépen válaszolt is újdonsült kedvencem. Én a lesből füttyögtem, ő meg kintről válaszolt nekem, és néha olyan nagy fülemülésen tekert egyet a farkán. Szép volt. Jól szólt a fülemülesíp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése