2011. december 1., csütörtök

A deres farkú

Egyre élénkebb a forgalom a madáretetőnél. A cinegék mellett más fajok is felbukkantak már. Megjelent egy vörösbegy. A rá jellemző félénkséggel szemlélte a sürgölődő széncinegéket, és egy-egy csendesebb pillanatban csípett egyet a harkályoknak kitett csemegéből. 

Két szajkó is folyamatosan be-beszállt. Őket leginkább a faggyú érdekelte. Nagyokat csíptek belőle, hogy utána egymást kergetve eltűnjenek az erdőben. Egyből feltűnt, hogy mindkét madár farka fehér a dértől. Nem lehet nekik könnyű ebben az időben.


A meglepetés erre a napra pedig egy erdei pinty volt. Váratlanul tűnt föl, néhány másodperc volt csak az exponálásra, egy kép sikerült mindössze. Minden télen megjelennek az etető körül, de eddig soha nem adtak lehetőséget, egy jobb kép elkészítésére. Általában az etető alatt matatnak, vagy valami kusza környezetben ücsörögnek. Most ez a madár egy kicsit kárpótolt ezért.

2 megjegyzés:

  1. Hogy tudják a kis ügyesek, hogy kell "beállni" :)
    Fagy van itt is rendesen, de azért kapnak még élelmet a kis tollasok. Majd mostantól kezdem el én is az etetésüket madárkaláccsal.
    Sok havat és szép telet, no és sok szép fotót!

    VálaszTörlés
  2. Szia Gabi!

    Köszönöm!
    Hasonló jókat kívánok én is! :)

    VálaszTörlés