Egy szürke vendég

Dolgozik az etető a hegyen. Nem mondanám, hogy nagyon jó a forgalma, de azért van madár, és a napraforgó is szépen fogy. Főként a cinegék járnak persze.

Velük próbáltam néhány, a területre jellemző kompozíciót összehozni.

A kismadáretető mellett a ragadozók etetése is folyamatos. A környék egerészölyvei ezt ki is használják, bár továbbra sem annyira közreműködőek, mint szeretném.

Annyira azért nem bánom, nem kell már küzdenem az ölyvfotókért, csak a szokatlanabb kompozíciókat keresem.

A hollók is be-benéznek. Jelenlétük mindig feldobja kicsit a hangulatot.

Az igazán izgalmas dolog azonban jelenleg egy szürke kismadár jelenléte. Az etetési szezon kezdete óta az etető körül mozog, rendszeresen meg is jelenik. Ám bujkáló természete miatt eddig nem tudtam értékelhető képet készíteni róla. Vagy egyenesen az etetőtálca közepébe ül a napraforgó kupac tetejére, vagy az etető alatt, egér módjára surrogva szedegeti a lehullott napraforgódarabkákat. Szóval feladja a leckét rendesen az erdei szürkebegy. :)

Év vége, év eleje

Egy-egy fotó jut mindkét időpontra. Az év vége családi körben zajlott. Élveztük a szülői házak vendégszeretetét, és persze a madáretető forgalmát a meleg szobából. Nem is terveztem fotózást, de persze nem bírtam ki, és egy röpke fotó erejéig csak beültem a kamera mögé. A képet a hosszan tartó ködös időjárás ihlette, és az a látvány, ahogy a ködhatár felett kibukkan a természet a földközeli felhőből. 

A másik fotó már az új évben készült, merőben más körülmények között. Tiszta, napsütötte, hideg idővel köszöntött be a január. A fagyott természet rezdüléseit kerestük kislányommal a tavaknál. Madarásztunk, fényképeztünk. Sétánk estébe hajlott, így szép naplementében gyönyörködhettünk az éjszakázni készülő egerészölyvvel együtt.  

A hónap képe

A decemberi fotózások nem teljesen úgy sikerültek, ahogy elképzeltem, a tervezett fotókat nem sikerült elkészíteni. De élményből azért szerencsére nem volt hiány. Az egyik legszebb pillanat a hónap során az a naplemente volt, amit a ködhatár fölött, kislányommal együtt éltünk át. A hosszú ideig tartó ködös-deres időjárás megfelelő magasságban teljesen más arcát mutatta, és a ködtenger alá lenyugvó nap csodálatos színeket varázsolt a zúzmarás hegység fölé.

A kép Pentax K-5 II vázzal, SMC Pentax DA 1:3.5-5.6 18-55 mm AL optikával, f4, 1/13, ISO 80 beállításokkal készült.

Kedves Olvasóim!

Így az év végéhez közeledve köszönöm a kitartó figyelmet, a hozzászólásokat, véleményeket, és mindenkinek madarászélményekben gazdag ünnepeket kívánok! :)

Vajon mi van...

... a felhők felett? Ilyentájt a hozzám hasonló földhöz ragadt emberek is megtapasztalhatják ezt. Az egész nap vastag ködbe burkolódzó táj a magasabb pontokról egészen másként mutat.

A földközeli felhőpaplan hullámzó tengerként öleli körbe a hegyeket. A naplemente pedig csodálatos látvánnyal örvendezteti meg azokat, akik elhiszik, hogy a felhők fölött mindig süt a nap. :)

Ínséges idők...

... járnak, és nem feltétlenül a madarakra, sokkal inkább a fotósra. :) A sasok aktivitásának csökkenése miatt a síkvidékről visszahúzódtam a hegyek közé. A több éve üzemelő hegyvidéki etetőhelyen is elkezdtem az etetést. November folyamán a kismadáretető és az ölyves etetőtér is beüzemelésre került. Leselkedésre is akadt lehetőség, sőt több alkalommal társam is akadt. Kislányom érdeklődése a természetfotózás iránt töretlen, én meg persze szívesen tanítgatom. Rácsodálkozása a madarak világára nekem is nagy örömet okoz. Ezért a számomra sikertelen fotózások nem is idegesítettek. Egy ideig. :) Az etetőtéren a forgalom is csak ilyen-olyan. Mint ez a téleleji időszak. Bár éjszaka vannak mínuszok, a nappal 5-10 fok közé felkúszó hőmérsékletben az ölyvek is inkább lustán süttetik magukat a nappal, mintsem a leskunyhó előtt mutogatnák magukat. Van is tél, meg nincs is. Így van is fotózás, meg nincs is.

A hónap képe

Nem is volt kérdés, hogy a november hónap fotója melyik sorozatból kerül ki, hiszen fantasztikus élményben volt részem az elmúlt időszakban. Egy alkalommal a saskunyhó rejtekéből egyszerre négy rétisas társaságát élvezhettem. Láthattam őket olyan közelről, ahogy eddig vadon élő sast még soha. Nagyon izgalmas és egyben felemelő pillanatok voltak. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy madárfotós pályafutásom eddigi legnagyobb eredményének tekintem azt a napot. Minden bizonnyal van ennek némi érzelmi oldala is, hiszen lassan több mint másfél évtizede foglalkozom a faj védelmével. A védelmi munka során sok időt töltöttem a fészkelőhelyük közelében, és több olyan megfigyelésben lehetett részem, ami szintén a sasok magánéletének titkai közé tartoznak. Éppen ezért nem csak az elkészült fotósorozatnak örültem, hanem annak is, hogy láthattam egészen közelről, hogyan viszonyulnak egymáshoz ezek a nagy madarak. A most választott képen is egy ilyen helyzet látható. Bár a szénabála elég nagy, két rétisasnak mégis kevés volt. Az öregebb példány egy határozott pillantással hamar rendre utasította fiatalabb társát, aki helyet szeretett volna magának a bála tetején.

A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/100, ISO 800 -1 EV beállításokkal készült.