Új hely, új remények

Csak elérkezett az elkerülhetetlen. Július első felében a tó vízszintje annyit csökkent, hogy a tutaj végképp megfeneklett. Ezzel együtt a mederfenék nádtorzsás része is egyre tolakodóbban mutatta magát, hát nem volt mit tenni, elköltöztettem a lest. Persze tudtam, hogy ez be fog következni, így a forgatókönyv is készen állt már. A tavalyi tapasztalatok alapján már tudtam, hogy a tónak mely részében fogom a tutajt újra vízre bocsátani. A manővert egy délután alatt meg is oldottam, és pont úgy adódott, hogy másnap hajnalban ki is tudtam feküdni. Hát nem kellett volna. Azonkívül, hogy végignéztem egy szép napkeltét, gyakorlatilag más nem nagyon történt. Hát ilyen is van kérem szépen. Na de mi lenne ha egy sikertelen nap mindjárt a kedvünket szegné! Pár napra rá eljött a következő lehetőség is. Hajnalban már nem olyan sietős a fotós dolga, mint egy hónappal ezelőtt, ráérősen is ballaghat a les felé a jótékony sötétségben. Elmélkedni is van ideje. Emlékszem mennyire más volt a helyzet, mikor évekkel ezelőtt, először elkezdtem sötétben kijárni. Az emberben akaratlanul is van némi félelem, civilizációs ártalom az éjjeli természettel kapcsolatban. Azóta sok minden változott. Én is megtanultam, mint Vuk, hogy a sötétség a legjobb barátunk. :) Ilyen gondolatokkal sétálok a gáton. Közel járok már, és bár a madarak nem láthatnak, tudják, hogy valaki közeledik. Hangos kiabálással ugranak fel a vízről. Ez azért biztató! :) Be a lesbe, jöjjön, aminek jönnie kell! Ilyenkor általában egy rövid szunya szokott következni, de most a sok izgalmas hang nem hagyott aludni. Ahogy eltűntem a lesben, szinte azonnal jöttek vissza a madarak, és mindenhonnan a kiáltásaikat, csobbanásokat hallottam. Persze látni még semmit nem láttam belőlük. Lassan bontakoztak csak ki a formák, mozgó alakok. A sekély víz és az iszappad határán cankók mozogtak. Szép lassan az is kiderült, hogy mifélék. Réti cankók voltak. Fotózáshoz még nagyon kevés volt a fény, így csak figyelgettem őket. Az iszapról, vagy a sekély vízben lépdelve csipegettek, táplálkoztak. De amikor egymás mellé értek, hirtelen fenyegető, rivalizáló pózba vágták magukat, és egymásnak ugrottak. Ejha! Erre a jelenetre azért már ellőttem pár kockát, lesz ami lesz. Hát meglehetősen művészire sikeredett, de talán a lényeg látszik. :)

Sosem láttam még ilyen pillanatokat. A cankók néhány összeugrás után ugyanúgy folytatták tovább a táplálkozást, mintha nem is történt volna semmi. Na persze ez a rövid közjáték kellően felpaprikázott, már alig vártam, hogy jöjjön némi fény, hátha megtörténik újra. Persze a madarak mozgása mit sem csökkent, sőt. Újabbak érkeztek. Billegetőcankók mutatták meg magukat.

Nem maradtak sokáig. A nádszegély takarásában folytatták napi tevékenységüket. Szerencsére a réti cankók folyamatosan lekötötték a figyelmemet. A nap is felkelt már, fény és záridő is van elég. És akkor az egyik madár ismét fenyegető pózba vágta magát.

Felpillantok a keresőből, aha itt a másiki madár is. Feszült a pillanat, amikor egymás mellé érnek.

Na vajon lesz bunyó? Lett, csak a nádszegély mögött. Erről lemaradtam. De sebaj, van még a reggelből, hátha. Az összetűzés után az egyik madár jobbra, a másik balra távolodott. Milyen szerencse, hogy én pont útba estem az egyiknek. :) Szépen közeledett a tutaj felé.

Egyre jobban kitölti a madár a képmezőt. Vigyáznom is kell, hogy rendben legyen minden a vízszinttel. Ekkor a cankó váratlan dolgot művel. A víz alól kikap egy kishalat.

Nem fukarkodtam a sorozattal. Még nem is láttam halat zsákmányolni, mindig csak apró férgeket szedegetnek. Azért látszott, hogy ő sem ehhez van szokva. Forgatta, letette, felvette, próbálta a helyes irányba igazítani. Majd nemes egyszerűséggel lenyelte.

Micsoda reggel! Miközben a cankó mutatványára koncentráltam, észre sem vettem, hogy egy kis kócsag tűnt fel a színen. Méghozzá a gyönyörű kora reggeli nap ellenfényében.

Hát hiába na, aki egyszer megízleli az ellenfényes fotók hangulatát, az utána már nehezen szabadul. :) A kócsag pedig komótos léptekkel haladt a megfelelő irányba,

hogy aztán az aranyhídon átkeljen a túloldalra.

A kócsag elsétált, jöhetnek ismét a cankók. Jöttek is.

Némelyik egészen közelre.

A nyugalom nem sokáig tartott. Úgy tűnt még egy csete-paté kijut mára. Az iszapon ismét egymásnak feszültek az indulatok.

Erősen koncentráltam én is, ma már nem lesz több esélyem. És akkor összeugrottak.

Úgy látom a réti cankóknál sem babra megy a játék. Fülig ért a szám, mondanom sem kell. :) Mi jön még ma reggel? Néhány habitus kép,

és néhány portré. Több esetben is olyan közel jöttek a madarak, hogy kézzel is elértem volna őket. Az egyik legintenzívebb élmény számomra, amikor egy vadmadár olyan közel kerül az emberhez, hogy a szemébe nézhetünk. Ez a tutaj segítségével már többször megadatott, de újra és újra átélni felemelő érzés.

A madarak azt hiszem ezen a reggelen kitettek magukért. Egy szavam se lehet. A végére még egy bíbic is beesett. Talán egyike azoknak, melyeket májusban még fiókaként láttam a tó másik szegletében.   

Újabb dupla

Hajnal van. Az éppen derengő vízen feltűnik valami. Az előbb, a növényzet között még nem volt ott az a gombóc. Hogyan került oda? És mi az egyáltalán? Ahogy egyre tovább figyelem, mintha megmozdulna, és mintha csőre is lenne. Aha! Akkor ez egy madár.

Na de miféle? Hamarosan arra is fény derül. De a szó legszorosabb értelmében. Ahogy egyre jobban világosodik, egyre több részletet látni, és a gombóc is mozgásba lendült. Cankó, már jól látszik. Elcsipeget a növényzet között, egészen napkeltéig.  Mire a napfény a vízet éri, addig szerencsésen a közelbe ér.

Egy réti cankó. Hát igen, nyár közepe van, a partimadaraknál ilyenkor kezdődik meg a vonulási időszak. Remélhetőleg az elkövetkező időszakban még többen lesznek. A réti cankó föl-alá lépdel a vízben, átröppen a túloldalra, visszajön. Szépen mutatja magát a felkelő nap fényében.

A cankó aztán a közeledő szárcsák zajára odébbáll. A növényzet között közeledik két öreg madár, de nem egyedül. Négy apró fióka követi őket. Nahát, minden bizonnyal egy pótköltés. 

A szárcsák eltávolodnak, kár, nem bántam volna egy közelebbi fotót is az apróságokról. A nap is zavaróan erős lett, mára ennyi volt. Vagyis reggelre. A múltkori duplázós nap olyan jól sikerült, hogy erre a napra is beterveztem egy esti itatózást. Szóval délután ötkor már a leskunyhóban ülök. A víz melletti forgalom nagyjából ugyanaz, mint pár nappal ezelőtt. Nem unatkozom, de próbálok csak a szebb pillanatokra, helyzetekre szorítkozni. Például az itató mellett várakozó tengelicekre. Legtöbbször azzal kezdik, hogy leszállnak a szomszédos bokorra, ahol kicsit szemlélődnek,

majd csak utána röppennek a víz mellé.

Vagy nagyon szép volt például az a hím zöldike, ami egészen közel a leshez ült le a medence szélére.

De amit igazán vártam, az a sordély megjelenése.

Olyan szerencsés délután volt, hogy négy példány is beszállt, amíg ott voltam.

Született portré, habitus és fürdős fotó egyaránt.

Reggel - este

Rutinszerűen ébredek hajnalban, óra sem kell már. Nem is tudom hányadjára indulok neki a hajnali tutajos fotózásnak. Mindegy is, a lelkesedés mit sem változott. Persze az eredmény sosem garantált, mint ahogy ez az eset is példázza. :) Nagyon ígéretesen indult a reggel. Még bőven napkelte előtt megtelt a víz madarakkal. Egymás után érkeztek a kócsagok és a gémek a les elé. Kevés volt még a fény, de azért persze egy-két képet készítettem. Nagyon szépek voltak például egy kócsag tollászkodó mozdulatai.

Bizakodóan vártam, hogy végre emelkedjen fel a nap, és borítsa fénybe az összegyűlt társaságot, de mire ez megtörtént, a terep kiürült. Valamiért az összes madár szétszéledt, mire optimálisak lettek a fényviszonyok. Tulajdonképpen más nem is történt egész reggel. De tudtam, hogy még nem ért véget nap. Este a madáritatóhoz készültem. Április végén voltam ott utoljára fényképezni, hiába a tutajos őrület teljesen a víz mellé kötött. A vízhordásról persze folyamatosan gondoskodtam, alapszabály, hogy az itatóból nem fogyhat ki a víz. Kánikula van, eső nemigen volt, a természetes ivó- és fürdőhelyek megcsappantak az erdőben. Ilyenkor felértékelődik a madáritató nyújtotta folyamatos víz. Na szóval egy a lényeg, a reggeli tavi lest egy esti itatózás követte. Öt óra felé érkezek a helyszínre, gyors előkészület, víz a maximumon, és már bent kuksolok a kunyhóban. Alig telik el öt perc, máris szárnysuhogás hallatszik, a les melletti bokor ágai megmozdulnak. Valami jött. Hamar ki is derült, micsoda. Egy hím tövisszúró gébics.

Ej, azannya! Ritka fotós zsákmány, jól kezdődik a délután! A gébics óvatos, körbejárja a terepet, nézelődik.

Majd nagy örömömre leszáll a medence szélére. Micsoda szép madár! Régóta fáj rá a fogam.

Az álarcos, miután megbizonyosodott a környék biztonságáról, fürdött egyet. Hát ez sem mindennapi látvány. :)

A gébics távozása után pintyek érkeztek. Néhány tengelic, melyek közül némelyik csak az itató szélén kortyolt, de volt, amelyik bátrabb volt, és a víz közepén kialakított fürdőhelyre szállt.

Velük együtt egy zöldike is leszállt szomját oltani.

A pintyek még a víz mellett voltak, mikor a szomszédos bokor újra megmozdult. Megint egy gébics tűnt fel az ágakon, ezúttal egy öreg tojó. Ó, micsoda öröm! Sokat javult a fotókollekcióm a gébicseket tekintve. :)   

Persze a cinegék jelenléte is folyamatos volt egész délután. Ha más nem, cinege szinte mindig volt a víz mellett.

Sok fotót nem lőttem rájuk, mert egyre jöttek más fajok is. Nagyon örültem például a barátkáknak. Először a tojó,

majd a hím is megérkezett.

Egy-egy fekete rigó is megjelent, hogy csatakosra fürödje magát.

És újabb tengelicek estek be rövid időre.

Az apró madarakat időnként vadgerlék rebbentették szét.

Többen is jöttek egymás után. Volt lehetőség bőven portréra,

és egész alakos fotóra is.

A nap ekkorra már bőven elhaladt a fák fölött, egyre árnyékosabb, fényszegényebb volt már a környék. De a madáráradatnak nem akart vége szaladni. Szép hím zöldike érkezett,

amit pedig egy gyönyörű citromsármány követett.

A napot pedig egy újabb meglepetésvendég zárta. Hirtelen szállt le a víz mellé, nem várt semmire, egyből inni kezdett. Egy sordély volt az.

Itatós pályafutásom kezdetén találkoztam vele utoljára a víz mellett, vagy hat éve. Nagy volt hát az öröm. :) Ez pedig csak fokozódott, amikor a madár beröppent a víz közepére. Idén több újítást próbáltam bevezetni az itatónál. Az egyik, az a homályos előteres portré készítésének lehetősége, amit tavasszal sikeresen teszteltem. A másik pedig az, hogy a madarakat fürdés közben becsaljam a víz közepére, a lehető legtávolabb a medence szélétől. Úgy akarom fotózni a fürdő madarakat, hogy előttük és mögöttük is víz legyen. Valami ilyesmit képzeltem el, amit most a sordéllyal és előtte a tengelicekkel meg tudtam valósítani.

A sordély után én is előbújtam, elfogyott a használható fény. Azért a végére csak kikerekedett a nap, nem panaszkodhatom. :)