Tekintetes úr

2018. december

Lassan elcsendesedik a határ, a szántóföldeken befejeződtek az őszi munkálatok. Ideje volt már, mert a talajmunkákkal kiforgatott pockok elhúzták a madarakat az etetőhelytől. Több üres fotózáson is túl vagyok. Míg a kányák és a legtöbb ölyv a szántó traktorok mögött ücsörögtek a friss hantokon, és lesték a pockokat, addig a leskunyhóban általában eseménytelenül teltek a napok. Csak nagy ritkán esett be egy-egy ölyv a les elé az elhúzódó, hosszú ősz alatt.

Ezek az esetek legalább arra jók voltak, hogy el tudjam képzelni, milyen is lehetett volna mindez a kányákkal.

Talán most, decemberben már lenyugszik a környék, és lesz még szerencsém a szép röptű kányákhoz. Ilyen gondolatokkal bújtam be a kunyhóba, immár sokadszorra. Már megszoktam a kissé kényelmetlenre sikeredett, földbe ásott vermet. Hamar megnyugodott a környék, csak hollók korrogtak időnként a közelben. Furfangos madarak. Tudom, hogy bejárnak, de mintha sejtenék, hogy ott vagyok. Fél óránként megjelennek egy ellenőrző átrepülésre, de csak a szárnysuhogásuk hallatszik, és már mennek is tovább. Másfél, két óra is eltelhetett már, csak a kis vörösbegy szórakoztatott, ami az erdőszegélyből röpködött ki a húsra, mikor nagy madár húz át alacsonyan. Rétisas! Itt van az öreg hím. Talán most! Többször előfordult, hogy a les elől ugrott fel, amikor érkeztem. Egy óra feszült várakozás után, mikor már azt gondoltam, hogy el is ment, halk huppanás hallatszott oldalról. Kisandítottam, a sas ott állt a vetésben. A húst kémlelte.

Ej de óvatos. De aztán csak megindult, közelebb ugrállt. De mi ez? Furcsán, bice-bóca módjára járt a földön. Mikor beért a les elé, akkor láttam csak, a bal lába béna. Csüdjét behajlítva, az izületre támaszkodva lépett rá. Rögtön el kezdett táplálkozni.

Tépte, nyelte a zsigereket. Én meg fotóztam. 8 m a távolság, szinte magam mellett érzem.

Portrék készülnek. Hej az a tekintet, gyönyörű madár. Negyed órát lehetett előttem.

Gyorsan és sokat evett, aztán furán kibicegett a vetésbe, és feldobta magát. Alacsonyan húzott el a szántó fölött, bal lábát kicsi lógatva. Jó egy hónapja is így láttam, akkor azt hittem visz valamit. Biztos jól jön neki a könnyű táplálék, egy lábbal nem lehet egyszerű. Remélem még találkozunk...