Esti szauna

Szokták mondani, hogy a kánikulai meleget a vízparton könnyebb átvészelni. Jelentem, nem igaz! Pár órás vízparti les meggyőzött erről. :) A les belsejében embert próbáló a klíma, szaunának is beillene. De mit lehet tenni, ha az ember függő, madárfüggő. A nagy meleg, és a csapadék hiánya a vízszinten is meglátszik, minden egyes alkalommal pár centivel alacsonyabb. Szomorú, de ez azt jelenti, hogy nem sokáig lehet már használni a lest. Komolyabb csapadékra nincs kilátás, így a helyzet valószínűleg már idén nem fog javulni. A madarak is inkább a nyílt vízen tartózkodnak. Egy fiatal szárcsán kívül más nem is úszott be a tisztásra.

De végeredményben nem is ez miatt jöttem. A guvatok izgatják a fantáziámat. Hátha sikerül megint egyet-kettőt lencsevégre kapni. Nem csalódtam. Elsőnek egy fiatal érkezett. Talán másodköltésből származó fióka lehetett, mert szárnytollai még erősen tokosak voltak, farkán meg még pihetollak meredeztek. Tanulatlan még, a les tartószerkezetét használta közlekedőnek, olyan közel volt, hogy fotózni nem is tudtam. De az öreg madár, már rutinosan, a számukra kijelölt helyre jött. Szépen kisétált a nádasból, így elkészült a fotó, amiért aznap este a szaunát választottam.

Guvat werk

Előrebocsátom, hogy nem kívánok filmes babérokra törni. De úgy gondoltam, hogy azokban az esetekben, ahol a fotózás mellett néhány rövid, és egyszerű videó készítése is megoldható, ott megpróbálkozok egy-egy werkfilm készítésével. Az első mindjárt a guvatos élmények hatására készült. 

A szerencse forgandó ... a guvat állandó

A legutóbbi vízparti fotózás élményét újra át akartam élni, ezért egy alkalmas délután ismét a gáton sétáltam a les felé. Annyira felspanolt az akkor látott madármennyiség, hogy nem bírtam tovább cérnával. Figyelem, a madárfotózás függőséget okoz! :) Persze most is beigazolódott, hogy nincs két egyforma nap. A lesben eltöltött első két óra alatt gyakorlatilag semmi nem történt. Egy árva szárcsa vagy vízityúk sem jött a les látóterébe. Ilyen helyzetben azért mindig nehéz kitartani, az ember mindig reménykedik, hogy talán a következő percben történik valami. És tényleg! Balról a nádas takarásából guvat visítása töri meg a méla bámulást. Az izgalom egyből a tetőfokára hág. Izgatottan piszkálom az exponáló gombot, és várom, hátha kilép a madár.

Pár másodperc múlva meg is jelenik a várt helyen. Körülnéz, és a vízből csipegetve kisétál a takarásból. Egyből feledésbe merül az elmúlt két óra üressége.A guvat nyugodtan viselkedik, hosszan nézi a tisztás túlsó szélét.

Én is odapillantok, és lám, a másik oldalon, a nád között feltűnik egy másik guvat. Az előző madár nem is vár tovább gyorsan átröppen a másik oldalra. Nem veszekednek, egymás mellett szépen megférve keresgélnek a nád között. Néha azonban kilépdelnek a nád közé fektetett fa végéig, így fotózni is tudom őket.

A tollászkodás minden mozdulatát bemutatják. Tollborzolás, tollrázás, nyújtózás, mintha tudnák, hogy produkció van.

Tizenöt percig mozogtak előttem, mielőtt ismét a nád sűrűjébe indultak. És lám, máris jó kedvűen mászok ki a lesből. Így van ez. A fotós szerencséje forgandó, de még jó, hogy a guvat állandó. :)

Vízparti forgatag

Egy sikertelen madáritatós szombat délutánon voltam túl. Miután három széncinege látogatott csak meg egy egész délutános les alatt, úgy döntöttem, hogy vasárnap a vízparti lesnél próbálkozom. Már nagyon ki voltam éhezve egy izgalmas fotózásra, így nagy reményekkel érkeztem a helyszínre. Szép délutáni fények, békalencsés víztükör fogadott. Az apró levelű vízinövény nagyon hangulatossá varázsolta a kis öblöt. Lelki szemeim előtt már láttam is a közöttük úszkáló madarakat. Gyors előkészület után bevackoltam, jöjjön aminek jönnie kell. Az öböl túlsó szélén hamar mozgolódni kezd valami. Vízityúk úszik ki a nádasból. Felém tart. Egy fiatal, idei madár. Szépen közeledik, csipeget a vízből. Csak jön, még mindig jön, és végül felmászik a les előtti úszó "szigetre". 

Remek, ilyen helyzetre várok mióta! A kis tisztás takarítása során a rossz helyre növő nádat mindig kivágom, és a kivágott nádszálakból a nádfal mellé kis szigetet készítettem. Kimondottan abból a célból, hogy a rá felkapaszkodó madarakat jó szögből tudjam fotózni. Ez a fiatal vízityúk lett az első. 

Nem nagyon zavartatta magát, alaposan körbejárt mindent. Tulajdonképpen egész délután jellemző volt a vízityúkok jelenléte. Volt, hogy három is lőtávolon belül mozgott. 

Jöttek-mentek, táplálkoztak, kimásztak a vízben fekvő fákra tollászkodni. Nagyon jó  volt látni, hogy ilyen otthonosan érzik magukat a les előtt.

Egy-egy fiatal szárcsa is feltűnt néha. Legutóbb még apró fiókákat láttam, most meg már anyányi fiatalok bújtak ki a nádasból a nyílt vízre.

A kis vöcsök is meg-megjelent időnként. Mindig meglepődöm, amikor váratlanul egyszer csak felbukkan a víz alól.

A nagy sürgés-forgást nagytestű madár szakítja meg. Fiatal bütykös hattyú úszik be az öbölbe. Nagyon meglepett, még soha nem láttam itt. Hirtelen nem is tudtam mit kezdeni vele. A nagy madár alaposan kitöltötte a kis tisztást. Főleg, amikor két másik is megérkezett. 

A három rút kiskacsa csak pár percig uralta a les előtti vizet, szerencsére hamar távoztak, így jöhettek ismét a kisebb termetű madarak. Három tőkés réce közeledett. A békalencsét eszegették. Némelyik egészen közel jött.

Erősen estefelé járt már az idő, amikor a nádasba befektetett farönkön megjelent egy guvat. Fiatal madár volt. Szép nyugodtan sétált végig ott, ahol tavasszal a szüleit láttam. A lemenő nap még épphogy megvilágította nekem.

A nap zárásaként pedig a nádirigó is megmutatta magát. A főként a nád takarásában mozgó madár pár percre kiült a szélső nádszálra. Már nem énekel, a fiókái is kirepültek már, van ideje pihenni.

 Fantasztikus délután volt. Talán a vízparti lesben az eddigi legmozgalmasabb fotózás.

Egyre közelebb

Van valami különös varázsa annak, mikor az ember megtalál egy régóta vágyott pici növényt. A mecseki erdő árnyas talaján, az aljnövényzet között egyszer csak kiszúrja a szemem azt, amit keresek. Orchideaféle, széleslevelű nőszőfű. Nem túl ritka, de a virágzó tövek eddig mindig elkerültek. De most megvan. Törékeny termetét finoman lengeti a szél. A lombok között beszűrődő fénypászmák szépen festik a környezetét.

Pár méterre leteszem a táskát, előkészülök a fotózáshoz. A fényképező állványra kerül, én meg közelebb megyek, lehasalok mellé, hogy jobban láthassam.

Még jókor érkeztem, talán még egy-két nap, és rozsdásodni kezdenek szép szirmai. Csodálatosak az orchideák, rabul ejtik a szemlélőt. Én is így jártam, megbabonázott, nem tudok szabadulni tőle, még közelebb kell mennem.

Egy más világ tárul a szemem elé, amikor a fényképező keresőjébe nézek. Apró, törékeny, csodálatos világ, a hazai orchideák világa.

Az információért köszönet Deákné Endrédi Marikának! Mindenki figyelmébe ajánlom csodálatos, művészi értékű festményeit: https://www.facebook.com/maria.deakneendredi

Jégmadarat kárpótlásul

Szomorúan be kell vallanom, hogy minden erőfeszítésem ellenére a több éve húzódó búbos banka projekt nem akar beindulni. Egyszerűen képtelen vagyok a közelébe férkőzni. Mikor Tolnanémedire utazunk, mindig fellángol a remény, de aztán a továbbra is banka nélkül árválkodó odúim hamar lelomboznak. Ezen morfondíroztam a szabadság ideje alatt is. Feleségemnek támadt az ötlete, miért nem próbálkozom meg a jégmadarakkal? Igen, idestova négy éve már a számomra emlékezetes jégmadaras nyárnak. (Sztori itt.) Nagyon nem kellett nógatni, délután már a Kapos és Sió gátját jártam. Sokat nem is gondolkodtam a dolog mikéntjén, a négy évvel ezelőtti helyszínt kerestem fel ismét. A part menti fák alá bevackoltam magam, és egy fél órányi leskelődés után már jött is a jégmadár. Nagyszerű! A madár itt van, már csak a körülményeken kellett finomítani. A megfelelő helyre egy beszállóágat helyeztem a víz mellé.

Nem is volt más dolgom, mint a következő hajnalon akcióba lépni. Sátor a vízpartra, és várni.

Nem kellett csalódnom a madárban. A felkelő nap szép fényében megjelent az ágon. Jó volt újra látni ezt a szépséget ilyen közelről. Pár kép után azonban távozott, és aznap reggel már csak a víz fölött suhanva láttam.

A friss élmény egy újabb hajnali lesre csábított. A jégmadár ismét megtisztelt, de megint csak egy rövid látogatás erejéig. Fogott egy halat, és már repült is tovább.

Sietős volt a dolga. Minden valószínűség szerint szorgosan eteti fiókáit akik még a költőüregben lapulnak. Nincs ideje hosszasan elidőzni, sok még a tennivaló. Meglátjuk pár hét múlva mi lesz a helyzet a jégmadaraknál, akkorra talán már a fiatalok is kirepülnek, és megkönnyítik a vízparton gubbasztó fotós dolgát is.

A hónap képe

A június végén kezdődő szabadság ideje alatt Tolnanémediben időztünk. A szokásos bóklászásaim során tudtam egy kis időt szakítani a lepkékre. Méltatlanul keveset foglalkozom velük, pedig nagyon szeretem őket. Most azonban egy szép délutánon bevetettem magam egy közeli rét virágai és a körülöttük repkedő szépségek közé. Az akkor készült képek közül választottam most egyet a hónap fotójának. Egy selyemkóró virágán szívogató sakktáblalepkét.

A kép Pentax ist Ds vázzal, Sigma 70-300 mm 1/4-5.6 DG Macro optikával, f6,3, 1/320, ISO 200 beállításokkal készült.