...fényképezni! A kis zebracsíkos vöcsökfiókák látványa nem hagyott nyugodni, mégközelebbi fotókat szerettem volna róluk, és a szülőkön taxizós jelenetekről. Így hát péntek délután célba vettem a tutajt. Kis pozícióváltás ismét, talán majd így közelebb kerülnek hozzám. Nagyjából úgy kezdődött minden, mint a múltkor. A mamataxi megérkezett a látótérbe, hátán, mögötte fiókáival. Pár nap telt csak el, de szemlátomást nagyobbak a csemeték.
Ennél közelebbi képeket szeretnék, nem is exponálok többet. Amíg várok rájuk, a közelbe sodródó cigányrécét figyelem.
Pihen. Néha el is alszik.
Nagyon örülök, hogy ilyen jó itt a cigányréceforgalom. Számomra igazi, emblematikus faj. Joggal érezhetem, hogy rámkacsintott a szerencse. :)
A cigányréce, miután szundított egy kicsit, elúszott előttem, és eltűnt a növényzetben.
Nem is baj, mert időközben a vöcsök családot egyre közelebb sodorta a víz.
Ó, hát így már mindjárt másként fest a dolog. Igaz, még mindig lehetne közelebb, de már szépen mosódik a háttér.
Míg az egyik szülő csak ringatózik a vízen a hátán ücsörgő fiókával, addig a másik folyamatosan hordja nekik a halat. Szép munkamegosztás. Csak tudnám melyikük az anya és az apa... :)
A halászgató szülő bejárja az egész öblöt. Hol itt-hol ott bukkan fel. Néha szerencsém van, és pont a tutaj előtt.
Na, a taxi is parkolhatna itt, azzal kiegyeznék. De ez sajnos nem történik meg. Helyette mindkét szülő halászni kezd, és a magukra maradt fiókák eltávolodnak, próbálják követni víz alá bukott szüleiket,
akik lelkiismeretesen szolgálták fel egymás után a kisebb-nagyobb halakat.
Miközben a vöcsök család tette a dolgát, az öböl szélén minduntalan megjelent egy másik halászgató vöcsök is. Ezt a háziak nem nézték jó szemmel, és amikor észrevették, egyből elhajtották. Sokszor elég volt egy fenyegető póz, vagy egy kiáltásokkal tarkított feléúszás. Az öböl minden bizonnyal jó halászhely lehet, mert az idegen újra és újra felbukkant. De tudta, hogy tilosban jár, mert minden megjelenésekor nagyon lapított. Szinte csak a fejét dugta ki a vízből, és figyelte, hogy a terület birtokosai észreveszik-e ittlétét.
Egy ilyen jelenet játszódhatott le, amikor váratlan esemény történt. Az öböl távolabbi részén tartózkodó madár hirtelen megindult. Hangos kiabálások közepette végigszáguldott a víz felszínén. Valószínűleg észrevette a területre besettenkedő idegent, és el akarta kergetni. Minden nagyon gyorsan történt, csak arra volt időm, hogy reflexből odahúzzak egy sorozatot. Hát így sikerült. :)
Nem kell mondanom mennyire örültem, amikor visszanéztem a képeket. Többször láttam már vöcsökfutást, de élesen még soha nem sikerült elkapni. Nem tudom, hányszor néztem meg egymás után a képeket, de egyszer csak azt vettem észre, hogy két cigányréce ringatózik előttem. A korábbi hím bukkant fel a tojóval együtt.
Tollászkodtak egyet,majd elsiettek a dolgukra.
A nap hátralévő része aztán viszonylag eseménytelenül telt. A nagy futásból visszatért vöcsök halászgatott csak a látótérben, róla készültek az este utolsó képei.
Rock'n'roll
VálaszTörlés