A december nem sikerült valami mozgalmasra a sasos lesnél. A hónap elején és közepén is eltöltöttem egy-egy napot a kunyhóban, teljes eredménytelenséggel. A korábbi hónapok megszokott nyüzsgése után nagyon hervasztóan hatott, amikor még egy szarka vagy varjú sem mutatta magát egész nap. A sasokról persze nem is beszélve. A területen folyamatos volt a jelenlétük, mégis úgy tűnt, hogy elvesztették érdeklődésüket az etetőtér felé. Talán a tó hosszan tartó lecsapolása, az iszapos, sekély vízben visszamaradt halak, vagy a miattuk gyülekező rengeteg vízimadár izgalmasabb helyzetet teremtett számukra. Az év vége közeledtével mindezek ellenére úgy döntöttem kiülök még egy hajnalra, hátha megtörik a jég. A hetek óta tartó ködös, szutykos időjárás is változni látszott. Csillagos égbolt alatt szálltam ki az autóból, és indultam el a les felé. Annak ellenére, hogy korán keltem, a keleti égbolton már mutatkozott egy világos sáv, ami jelezte, hogy hamarosan itt a pirkadat, így igyekeztem, nehogy elkéssek. Jól is tettem, mert még bőven napkelte előtt mozgolódni kezdett a táj. A szemközti fán madarak gyülekeztek. Ez mindenképp biztató volt, kíváncsian vártam a folytatást. Hamar eldőlt, hogy azért ez a nap nem telik el fotózás nélkül. Az etetőtérre szarkák kezdtek el potyogni,
közéjük pedig szinte azonnal egy egerészölyv is megérkezett.
Sőt egy csapat dolmányos varjú is színesítette a társaságot.
Nagy volt a nyüzsgés, jövés-menés.
Főként a dolmányos varjak voltak aktívak. Egymást kergették, hajtották folyamatosan.
A műsor sajnos nem tartott sokáig, 11 órára teljesen kiürült a placc.
És a sasok megint távol maradtak. Nem egyszerű az már biztos, de ettől még nagyobb a kihívás, még nagyobb az ösztönzés a folytatásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése