Havazik. Ha nem is olyan őrült módon, de kétségtelenül télies a hangulat. A kunyhóban kuksolok. A madáretetőn nagy a forgalom, cinegék, verebek, pintyek lepik el a napraforgót. Néha egy-egy szajkó vagy egy fakopáncs is beesik, pár percre elfoglalva az etetőtálcát. Jó nézni a sürgölődő madárseregletet. A havazás néha alábbhagy, néha felerősödik, de már látom, hogy a talajon nem marad meg. Az éjszaka leesett hólepel is tűnékeny, és az utánpótlás is egyre ritkul, majd el is áll. Mire az első ölyv megérkezik, már nem is látszik a hó, a füvön landol. Rögtön követi két társa, így hárman kezdenek bele a falatozásba. A várakozás alatt őket ki is szúrtam már a környező fákon, de arról fogalmam sincs, hogy a következő 8 madár honnan jött. Újabb és újabb egerészölyvek bukkantak föl. Az első ölyv leszállását követő egy órában folyamatosan váltják egymást a kunyhó előtt. Ölyvek a földön, a les fölötti fán, a madáretető tetején, és szerencsére ott is, ahova azt pár nappal előtte megálmodtam. A mozizás után végre jöhetett a fotózás is. Miután az első madár jóllakott, és a földön is egyre nagyobb volt a feszültség a többi ölyv miatt, felugrott a kijelölt helyre, hogy csőrét megtisztogassa.
Tökéletes. Az ölyv tudta a dolgát, szépen forgolódott, mutatta magát, hát készültek a fotók is.
Jobbra komponálva, balra komponálva, mindenkinek ízlése szerint. :)
A jóllakott madár nézelődött, volt is mit, hiszen nagy volt a jövés-menés körülötte.
Olyannyira, hogy hamarosan el is hagyta pihenőhelyét, mert újabb ölyv jelentkezett fotózásra.
Fantasztikus, minden tervem így sikerüljön! :)
A pörgés lassan alábbhagyott, az ölyvek egymás után repültek el, hogy valami nyugodtabb helyen emésszenek. A földön már csak a sor végére maradt madarak maradtak.
Megvártam, amíg ők is elmennek, aztán én is leléptem. Ha ilyen mozgalmas lesz a tél, egy szavam sem lesz. :)
Jobbos-balos, tekergetem ám a fejem. Na ha még egy réti beszállna akkor bezárulna a kör. Mindegyik jó de talán az állós verzió jön be nekem a legjobban. Gratulálok.
VálaszTörlésKöszi Karesz! Az bizony jó volna. :)
Törlés