Vörös gém ide vagy oda, a sárszalonkák csak megmozgatták a fantáziámat. Mikor kikászálódtam a lesből, már tudtam, min kell módosítanom, hogy másnap hajnalban sikeresebb legyek velük kapcsolatban. A tutajt arra a helyre állítottam be, ahol hosszú ideig táplálkozni láttam őket. A másnapi napkelte már a lesben ért. Igazából sok érdekes dolog nem történt, de mivel láttam, hogy a sárszalonkák az egyik sarokban már ott vannak, nyugodt voltam, mert tudtam, hogy csak várnom kell. Így lett. Bőven napkelte után járt már az idő, mire az egyik szalonka megcélozta a helyszínt.
Gyere csak pajti! A szalonka közeledtére még a nap is előbújt a felhők mögül.
Elképesztő ez a madár. Csőrét szinte folyamatosan a híg iszapban tartva táplálkozik.
Ezt most nagyon jól megfigyelhettem.
Úgy tűnik a többi sárszalonkának ez egy jel lehetett, hogy társuk otthagyta őket, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy gyors futással a száraz iszapon keresztülszaladva még kettő társult hozzá.
Így már három sárszalonka szurkálta az iszapot pár méterre előttem.
Ez csodálatos. De biztos, hogy van ennél közelebb is. Lett. Az egyik szalonka megértette, mit szeretnék. De majd a képek elmesélik. :)
szia Sanyi!
VálaszTörlésez a les ontja a jobbnál jobb lehetőségeket! összeszámoltad már, hogy hány fajt és hány fotót lőttél innen?
gratulálok a sok remek képhez!
lotár
Köszi Lotár!
TörlésValóban ez az eddigi legtermékenyebb projektem.
Nem számoltam, de készül egy összefoglaló az ez évi tutajozásokról, abban minden benne lesz... :)