2017. március 30., csütörtök

Némi virágos hangulat.

A tavaszi virágok folyamatos ellenőrzése közben előfordult, hogy nem tudtam ellenállni, és egy-egy alkalommal kicsit lehasaltam. Ez történt, amikor kislányommal fekete kökörcsineket számoltunk. A lemenő nap fényében felizzó szőrös virágoknak egyszerűen nem lehetett ellenállni.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3569
Ugyancsak hasonlóképpen jártam a szép, üde keltikemező előtt is. A lila és fehér virágok között elmerülve egy kicsit szebb lett a világ. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/3600       http://volgyisandor.extra.hu/node/3601
http://volgyisandor.extra.hu/node/3602

2017. március 27., hétfő

A tutaj nyomtatásban

A Madártávlat tavaszi lapszámában egy szép, hosszú cikk jelent meg a vöcsökbirodalomban átélt élményekről. Köszönet a lap szerkesztőségének! :)
További cikkek a Publikációk menüben.

2017. március 26., vasárnap

Felfokozott indulatok

Szép napsütés ígérkezett délutánra, így nem is volt kérdés, hogy hol töltjük el azt a pár órát. Irány a vízpart. A jónak ígérkező fotózás számomra végül nem sokat hozott. Jó mozgás volt ugyan, de a madarak engem elkerültek. A revírjét ellenőrző búbos vöcsök forgolódott csak a szép naplementében.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3586
Jellegzetes torokhangján trombitálva ellenőrizte, hogy nincs e közelben vetélytárs.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3587
Na de semmi baj, a másnap hajnal ismét a vízen talált. Az időjósok zavartalan napkeltét ígértek, én meg már nagyon ki voltam éhezve egy szép színjátékra. Jöjjön egy jó kis ellenfényes fotózás. Igazi tavaszi zsongás töltötte be a tavat. Az elmúlt egy hétben felébredtek a békák is, így az alaphangulatot az ő kórusuk adta meg. Persze a sok madárhang is nagyon izgalmas volt. Főleg a szinte folyamatosan trillázó kis vöcsköké. Innen is - onnan is szóltak, és szerencsémre közben engem is megtiszteltek.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3588
Úgy tűnik őket zavarja legkevésbé a les jelenléte. Most is akadt egy, amelyik kíváncsian figyelte a rámeredő nagy szemet.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3589
Persze nem sokáig, csak addig, amíg fel nem csendült a közelből egy újabb trilla. A közelemben lévő vöcsökhöz a tutaj mögül a párja is társult, majd közösen megindultak a hang irányába, hangos fuvolázások közepette. Viszont úgy látszik a szomszédok is komolyan gondolták a dolgot, mert a szemben lévő gyékénysávból előtűnt egy újabb páros. Innen aztán nagyon felgyorsultak az események. A két páros egy-egy tagja egymásnak ugrott. Rátapadtam a fényképezőre, és eszeveszettül exponáltam, ugyanis olyan jelenet zajlott le előttem, amit eddig még soha nem láttam. A két viaskodó kis vöcsök egymásnak feszült, amiből én leginkább csak a víz fröcsögését láttam. Revírharc volt a javából.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3590
Amilyen villámgyorsak ezek a madarak, olyan gyorsan le is zajlott az esemény. Tisztázódtak a határvonalak, és az egyik pár jobbra, a másik balra távozott,
http://volgyisandor.extra.hu/node/3592
és gyors alábukásokkal eltűntek a szemem elől.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3593
Hű, micsoda izgalmak. A pörgős jelenet után volt egy kis idő lenyugodni. A közben felkelt nap ellenfényében járőröző búbos vöcsökkel relaxálhattam,
http://volgyisandor.extra.hu/node/3591
és a kicsit távolabb bukdácsoló szárcsákat figyeltem. Velük próbálkoztam, amikor jobbról hangos csobogással egy rohanó szárcsa robogott be a látómezőbe. Annyi időm volt csak, hogy ráálltam az optikával, és szinte azonnal elkezdődött a haddelhadd. Arra kellett csak figyelnem, hogy az események a képkereten belül maradjanak, a többit a szárcsák intézték.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3595
Olyan viaskodást csaptak, hogy csuda. Rúgták, verték egymást,
http://volgyisandor.extra.hu/node/3594
úgy pörögtek, mintha egy jól megkomponált keringőt táncoltak volna.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3596
Persze jól tudtam, hogy ez messze nem egy táncmulatság. Hormonoktól túlfűtött hímek kakaskodása ez, amibe a nagy fröcsögés láttán további madarak is csatlakoztak. A végén már négyen csépelték egymást, és szórták szét közben a szikraként csillogó vízcseppeket.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3597
Miután a felfokozott indulatok alábbhagytak, mintha misem történt volna, mindenki ment a dolgára,
http://volgyisandor.extra.hu/node/3598
és békés, színes bukdácsolással ért véget a reggel.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3599

2017. március 21., kedd

Harmadik kör

Lassan elszalad a március, itt az ideje, hogy beszámoljak az elmúlt időszak történéseiről.

Először egy kellemes utazásról kell pár szót ejtenem, azt hiszem szervesen hozzátartozik fotós tevékenységemhez, így ennek is helye van itt. Még március elején történt, hogy a családdal autóba ültünk, és meg sem álltunk a fővárosig. Úticélunk a Természettudományi Múzeumban megrendezett Varázslatos Magyarország fotópályázat ünnepélyes díjátadója volt. Első alkalommal jártunk ilyen rendezvényen, így nagy volt az izgalom. Na nem csak a pályázaton elért eredmény, hanem az izgalmas találkozások miatt is. Jó volt kezet szorítani azokkal a cimborákkal, akikkel eddig csak az interneten keresztül ismertük egymást, és itt végre személyesen is találkozhattunk. A pályázat képeiből rendezett kiállítás pedig gyönyörű volt, büszkén álltam meg a fal előtt, ahol négy fotóm is helyet kapott. Köszönöm, hogy ott lehettem!
http://volgyisandor.extra.hu/node/3582

Na de térjünk vissza a lényeghez. :) Talán azzal kezdeném, hogy az elmúlt fél évben lett egy állandó fotós társam, kislányom személyében. Egyre növekvő rajongása a madárvilág és a természetfotózás iránt engem is fellelkesített, és a vízparti fényképezéseket már ilyen szemmel, ketten együtt tervezgettük. Azt vallom, hogy a fotózásnak ez az ága egy kicsit magányos tevékenység, mert így lehet a saját elképzeléseket egyedi módon képekbe önteni. Ezért úgy döntöttünk, hogy együtt, mégis külön vágunk bele az idei vizes szezonnak. Kerestük a különböző lehetőségeket, és ennek kapcsán felélesztettünk egy régi, több éve pihenő lest.
http://volgyisandor.extra.hu/node/875
Egykori, szép élményeket adó guvatos leskunyhómat kereken öt éve helyeztem ki a tópartra. Az akkori tisztás a nádasban mára eltűnt, a kunyhóval együtt benőtte a növényzet.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3583
A méretes deszkakunyhó türelmesen várta sorsának folytatását. Több évi pihenő után most újra szerepet kapott egy új helyen, és bár más terveim is vannak vele, egyenlőre kislányom vette birtokba.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3584
És ahogy ő a vízpartról, úgy én a víz felől követem majd az eseményeket. Kedvenc tutajomat immár harmadszor raktam vízre.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3585
El is érkezett a próba, az első fotózás ideje. Ahogy azt kell, még bőven napkelte előtt érkeztünk a helyszínre. Bár az is igaz, hogy a napkeltétől nem kellett tartani ezen a reggelen, masszív felhők takarták az eget. Sebaj, a szezon első fotózása így is ünnepnek számít. A parton elváltunk, társam eltűnt a kunyhóban, én meg a vízen ringatózó tutajt vettem célba. Hamar helyre állt a csend, illetve hamar visszaállt a hangzavar, ha pontos akarok lenni. Hangok minden irányból, már csak a fényre kellett várni, ami bizony nagyon nehezen akart megérkezni. Végül azért csak elkezdett kattogni a technika is, rögtön egy búbos vöcsök miatt. Zajlanak a területviták, bunyó is volt a szomszéddal, de a fényszegénység az akciókra is rányomta a bélyegét, így csak a közeli portrénak örülhettem.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3570
A szárcsák is balhéznak már rendesen, de leginkább fotózhatatlan helyen, így itt is a közelbe tévedőkkel próbálkoztam inkább.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3571
Így tettem az időnként előttem elúszó hattyúval is. Bár tudjuk, hogy a fészkelőhelyén más fajokkal szembeni agresszív viselkedése miatt nem szerencsés a jelenléte, mégis szép, kecses tartása miatt  jó fotótéma.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3572
Jól elvoltam tehát, élveztem a tutaj ringatózását, és gyönyörködtem a vízközeli látványban. Ebbe az idilli helyzetbe az izgalmat azok a finom kerregő hangok hozták meg, amik már egy hete betöltötték a tavat. Böjti récék csapatai jelentek meg a hónap közepén, és közülük néhány úszott be most a látótérbe. A gácsérok pedig jellegzetes hangjukon "beszélgettek". Hú de szeretnék néhány jó böjti fotót! :) Most ugyan nem jött össze, de érzem, hogy az esély még bőven benne van a következő napokban.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3573
A böjti récék okozta izgalom nem hagyott alább, a kis vöcskök tettek róla. Kis kedvenceim elég aktívak voltak. Javában megy a hangpárbaj közöttük, és a nagy jövés-menés közepette a tutaj elé is bekeveredtek.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3574
http://volgyisandor.extra.hu/node/3575
Jókat mosolyogtam, a kis vöcsök mókás madár. :)
http://volgyisandor.extra.hu/node/3576
Lassan végéhez közeledett az első fotós nap, ideje volt előbújni a tutaj rejtekéből. A közelben elhaladó tőkés réce gácsér kapta az utolsó kockákat. 
http://volgyisandor.extra.hu/node/3577
Fénytelen, de jó kis reggel volt. Olyannyira, hogy másnap délután újra próbát tettünk. Mindkettőnk lelkesedése csak nőtt az első nap élményeinek hatására, kislányom a leskunyhó körül visítozó guvat miatt, én meg leginkább a közeli böjti réce fotó reményében hasaltam ismét a lesben. A körülmények mit sem változtak vasárnap délutánra, erős felhősödés, és masszív fényhiány volt, de ez persze mit sem számított. Említésre méltó dolog nem is történt, csak a nap vége hozott néhány izgalmas percet. Már teljesen le is mondtam erről a délutánról, és a készülődésen járt az eszem, amikor az ismerős kerregés megütötte a fülem. Balról beúszott a böjti gácsér. Jaj, ez most sokkal közelebb van, 1/60-adot ad csak a gép, csak éles legyen, csak éles legyen!
http://volgyisandor.extra.hu/node/3578
A réce nem siet el, kellő távolságban tollászkodásba kezd. Jaj, csak fény lenne egy kicsivel több!
http://volgyisandor.extra.hu/node/3579
Tollászkodás után pedig esti pihenő jött. Nem rezdül a víz sem, 1/40 a záridő, közel már a fotós lővilág vége. 
http://volgyisandor.extra.hu/node/3580
És akkor balról beúszott még egy gácsér, 1/30. Határon mozog már az éles kép lehetősége.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3581
Szerencsére a frissen érkező el is viszi a másikat, jobbra eltűnnek a szemem elől, zavarás nélkül léphetek le én is. Ez már azért közelebb volt, de hátha lesz még közelebb... :)

2017. március 1., szerda

A hónap képe

A február már inkább a tavaszvárásról szólt, mint a fotós projektekről. A madáretetőnél eltöltött néhány alkalom adott ugyan lehetőséget a fényképezésre, de az egész hónapra jellemző szürke hangulat miatt már nem nagyon kívánkoztam oda. Csak a hónap elején sikerült elkapni egyetlen napfényes délutánt, aminek eredményeképpen ez a vidám hangulatú fotó elkészülhetett.
http://volgyisandor.extra.hu/node/3557
A kép Pentax K-5 II vázzal, Sigma 120-400 f/4.5-5.6 APO DG OS optikával, f7,1, 1/200, ISO 800, +0,7 EV beállításokkal készült.